Kultúra

2017.02.23. 08:13

A Kölcseyben állították ki H. Katona Erzsébet képeit

A festőművésznő kiállítását Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg a Kölcsey-iskolában.

V.T.

H. Katona Erzsébet festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Kölcsey-iskolában szerdán. A galéria immár 103. tárlatán a kisbéri születésű, most Tatán élő alkotó válogatott képeket Schmidt Csaba polgármester ajánlotta az érdeklődők – tanárok, pályatársak, diákok – figyelmébe.

A város első embere köszöntőjében kifejtette: az iskola egyedülálló missziót vállalt azzal, hogy ilyen tárlatokkal is segíti a diákokat megismerni a művészetet, értelmezni az alkotásokat. Hozzátette: Tata sokunkat megihlet, e pasztellek láttán sajátunknak érezhetjük a szimbolikus tájképeket. A színek megelevenednek, mintha ott járnánk a tavaszban vagy őszben, átéreznénk a hangulatokat. E festmények üzenete, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő sok szépséget.

H. Katona Erzsébet a saját élményein keresztül mesélt a számára kedves képekről, tatai és szentendrei utcarészletekről, épületekről. Elmondta: gyakran felkeresi a korábbi helyszíneket, ám a sok változás, átépítés, festés miatt sosem tudná még egyszer ugyanazt a részletet ugyanúgy megfesteni.

A megnyitón kedves műsort adott a Dallam iskola diákja, Sólyom Krisztina és Hozák Adrienn, az intézmény vezetője, valamint Orbán Gábor gitárművész és két növedéke, Bene Balázs és Vaskó Soma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!