Közélet

2017.02.21. 13:27

Esztergom nemzetközi eljárást indít a párkányi hulladékfeldolgozó ellen

Egyhangú határozatot fogadott el az önkormányzat, amelyben tiltakoznak a Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó ellen, valamint nemzetközi hatásvizsgálati eljárás indítását kezdeményeznek.

MTI

A tiltakozásról és a nemzetközi hatásvizsgálat megindításáról kedden, rendkívüli testületi ülésen döntöttek az esztergomi képviselők a párkányi hulladékfeldolgozó ellen. A párkányi papírgyár területére tervezett üzem ellen február 16-án Komárom-Esztergom megye közgyűlése is határozatban tiltakozott, mivel a határon átnyúló környezeti hatású hulladékfeldolgozóról nem tájékoztatták a Duna menti településeket.

Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, az évi húszezer tonna gumit és műanyag hulladékot feldolgozó létesítmény az uralkodó szélirány miatt Esztergom levegőjét rontaná, ezért hatásviselő településként az önkormányzat ügyfélként bejelentkezik az engedélyezési eljárásba. A polgármester hozzátette, a beruházás elleni tiltakozást soron kívül megküldik a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztériumának, valamint Párkány önkormányzatának, és szólt arról is, hogy magánemberként aláírásgyűjtést indít a létesítmény ellen.

Sumákolás? Sumákolás!

A város vezetője elmondta, eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak a hulladékfeldolgozó építéséről. A véleményezési határidő lejárta előtt néhány nappal a környezetvédelmi bizottság meghallgatta a párkányi polgármestert.

Romanek Etelka beszámolója szerint Eugen Szabó azt kérdezte, hol volt eddig az önkormányzat, illetve úgy fogalmazott, hogy "el volt sumákolva az ügy".

Az esztergomiak szóltak a párkányiaknak az üzemről
   
Az ülésen szót kapott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) párkányi elnöke, Retkes János, aki elmondta, hogy képviselő-testületük Esztergomból, nem hivatalos úton értesült a beruházásról. A következő napon a képviselők a polgármestert leszavazva tiltakoztak a beruházás ellen. Az MKP aláírásgyűjtést kezdeményezett a hulladékfeldolgozó megépítése ellen, a petíciót néhány nap alatt csaknem ötezer ember írta alá - ismertette a politikus.

A szakértő szerint ez nem csak szlovák ügy
   
Az ülésen magánszakértőként meghallgatták a nemzetközi környezetvédelmi jogvitákkal foglalkozó Baranyai Gábort, aki ismertette, hogy ha egy ország a szennyezés által érintettnek érzi magát, akkor a hatásviselő felet kötelező bevonni az engedélyezési eljárásba.

A párkányi polgármester szerint minden rendben van
  
Eugen Szabó, a szlovákiai Párkány polgármestere korábban az Esztergomi Regionális Televíziónak azt mondta, a beruházásról szóló tájékozatót feltették a város honlapjára és kifüggesztették a hirdetőtáblára. A véleményezési folyamatban az önkormányzat összegyűjti az észrevételeket és továbbítja a környezetvédelmi minisztériumba.
   
- Nem találtam semmi kivetnivalót a beruházásban. Egy modern, 40 főt foglalkoztató üzem épülhetne meg - jelentette ki a polgármester, majd hozzátette, hogy február 22-én, vagyis egy napon belül jár le az előzetes véleményezés határideje.
   
Időközben a párkányi önkormányzat honlapján megjelent Eugen Szabó sajtóközleménye, amely szerint a hatástanulmány kidolgozása után a szlovák környezetvédelmi minisztérium utasítása alapján közmeghallgatást tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!