Sport

2017.01.26. 10:20

P. Nagy László: irány az NB III.!

Nem csak P. Nagy László lesz ott a tatabányai foci újraépítésénél. Több, ősszel még bányászos játékos is a megye III.-ból az NB III.-ba tartó TFCE keretében folytatja tavasszal.

Vá. T.

 Tatabányai Futball Club Egyesület (TFCE) néven folytatja szereplését a megyei harmadosztályban a TASK (Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület). A gárda vezetőedzőjévé az ősszel még az NB III.-as Tatabánya FC-t irányító P. Nagy Lászlót nevezték ki. A trénerrel beszélgettünk.

- Milyen érzésekkel hagyta ott a Tatabánya FC-t?
- Magával a játékosokkal, illetve az őszi szerepléssel kapcsolatban csak a legjobbakat mondhatom. Mindent megtettek, bravúros teljesítményt nyújtottak, nehéz helyzetben. Sajnos azonban az olasz többségi tulajdonos nem tudta a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, így szétszéledt a csapat.

- A feljebb lépéshez persze megfelelő játékoskeret is szükséges. Erősödik a csapat?
- Igen, az őszi NB III.-as gárdából is érkeztek futballisták. Nálunk folytatja Krupánszki Balázs, Soltész Barnabás, Farkas Viktor, valamint Klausz Ádám is. Bejelenthetek még egy igazolást: Megyesi László korábban Tatabányán az élvonalban is megfordult, a Nagyigmándot otthagyva jött hozzánk.

- A TASK kispadján ősszel még Schön László ült. Mi lesz az ő sorsa?
- Laci az U19-es együttes szakmai munkájáért felel, szoros együttműködésben dolgozunk a tavasszal.

- A tatabányai futball sorsáról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott: a cél, hogy a TFCE két és fél esztendő alatt feljusson az NB III.-ba. Reálisnak tartja mindezt?
- Teljesíthető, de további erősítések szükségesek. A megyei első osztály erős, a Vértesszőlős például tele van jobbnál jobb labdarúgókkal. Emellett több megyei csapatban is játszanak olyan futballisták, akik anno a TASK égisze alatt pallérozódtak. Nem lesz tehát könnyű, de rövidtávú célunk az NB III!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!