Közélet

2017.01.20. 06:50

Majd' félmilliárdból fejlesztik a Szent Borbála Kórházat

A labort, annak menetét érinti az egyik leendő újítás.

kemma.hu

A Szent Borbála Kórház a kórház-konszolidáció részeként kiírt pályázaton tizenegy témában nyújtott be pályázatot, amelyből végül ötöt támogatott kormány, így együttesen mintegy 460 millió forint támogatást nyert el fejlesztéseinek megvalósítására. Minderről dr. Lőke János, a kórház főigazgatója, Schmidt Csaba polgármester, valamint dr. Kancz Csaba kormánymegbízott tájékoztatta a sajtó munkatársait.

Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály három aneszteziológiai munkaállomást, három őrzőmonitort, három lélegeztetőgépet, 49 gyógyszer-és infúzióadagolót kap majd. A központi sterilizáló szintén korszerű és energiatakarékos berendezésekkel bővül, illetve a kórház elavult konyhatechnológiai berendezéseit is lecserélik, amellyel éves szinten összesen 4 millió forintot takaríthatnak meg.

A teljes körű teleradiológia kiépítésével intézmények közötti együttműködés valósul meg. A központi laboratóriumi ellátás informatikai rendszerének összehangolásával kivitelezhetővé válik a vizsgálatkérések online küldése és az eredmények online fogadása.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!