Angolából érkezett a roma focicsapat edzője

– Nem mindennapi életút az Öné. Hogyan érkezett hazánkba?
– Tanulni, tanulni, tanulni! Ez volt a jelszó a családunkban, amihez tartottam is magam. Otthoni tanulmányaim után 1985-ben állami ösztöndíjjal érkeztem Magyarországra, a Bánki Donát Műszaki Főiskola közlekedésmérnöki karára nyertem felvételt. Az első évet azonban nem itt, hanem Vépen, Szombathely mellett töltöttem, ahol egy nemzetközi kollégiumban tanultam a magyar nyelvet. Később Salgótarjánban végeztem a gyakorlatot.

– Miért éppen Magyarországra esett a választása?
– Korábban már kétszer is próbálkoztam ösztöndíjjal külföldre menni, előbb Olaszországba, majd az NDK-ba. Az első alkalommal túl fiatalnak találtak, aztán jött a katonaság. Harmadjára összejött...

– Fiatalon sok időt töltött Brazíliában is.
– Édesapám angolai, ő Brazíliában, Rio de Janeiro-ban dolgozott az ottani angolai nagykövetségen. Itt ismerkedett meg édesanyámmal. Én emiatt kétlaki voltam, gyerekként nagyon sok időt töltöttem otthon és Brazíliában, a nagyszüleimnél is. A futballal is Brazíliában ismerkedtem meg. A Flamengo korosztályos csapatainál kezdtem a sportágat, Angolában a területi bajnokságban szereplő Dinamo Malange játékosa voltam. Ez a harmadik vonalnak felelt meg.

– Magyarországon is futballozott?
– Még a Vépen töltött időszakban kezdtem itthon játszani, a Szombathelyi Építők csapatánál szerepeltem a megyei I. osztályban 1985 szeptemberétől 1986 júniusáig. Miután Budapestre kerültem, a Ferencváros tartalékcsapatánál játszottam. A labdarúgás mellett azonban kevesebb idő jutott a tanulásra, így el kellett hagynom a Fradit. A focit azonban nem hagytam abba, az 1987-88-as szezonban a Kinizsi Sörgyárnál játszottam. A főiskolai gyakorlatomat Salgótarjánban végeztem, ahol szerepeltem a Nógrád Volán és a Karancslapujtő megyei I. osztályú együtteseiben, illetve későbbi munkahelyem, a Salgótarjáni Öblösüveggyár csapatában is. A pályafutásom végül egy sérülés miatt ért véget.

– Végül Esztergomba vezetett az útja...
– A feleségemmel, Edittel Salgótarjánban ismerkedtem meg, 1989-ben házasodtunk össze. 2004-ben Esztergomban, a Suzukinál kaptam munkát, így ide költöztünk. Közben különböző területeken tevékenykedtem Hollandiában és Spanyolországban, egy évre pedig hazatértem Angolába is. Később Nyergesújfalun, majd Budapesten is dolgoztam.

– A futball mellett mással is foglalkozott?
– Kipróbáltam a színészkedést is. 2003-ban Szolnoki Szigliget Színház Alul semmi című darabjába válogattak be, ahol az ismert előadóművész, az apai ágon etióp, tehát hozzám hasonlóan afrikai származású Bebe mellett játszhattam.

– Mióta dolgozik a Ceferinónál?
– Az ELTE testnevelés tanszékén labdarúgó-oktató képzést is szereztem, így belevágtam az edzősködésbe is. 2009-től öt évig dolgoztam a Sárisápnál utánpótlás-edzőként, majd 2014 novemberében, a fiam hívására jöttem a Ceferino Roma Csapathoz edzősködni. Tavaly lettem a csapatot működtető Boldog Ceferino Sport Szabadidő és Kulturális Egyesület elnöke, előttem Farkas Gyula töltötte be ezt a pozíciót. Jelenleg már ez a főállásom.

– Hogyan működik a csapat?
– A labdarúgás amatőrszinten is költséges sportág, hiszen a játékosok sok esetben maguk fizetik a felszerelés egy részét vagy a sportorvosi díjat. Azok a cigánygyerekek, akinek erre nincs pénzük, hozzánk jönnek. Természetesen nem csak cigányok futballoznak nálunk, de a cigány és nem cigány emberek jól megférnek egymás mellett, nincs közöttük probléma. Alapvető célunk a játékosok kinevelése. Akik alkalmasak rá, a későbbiekben elmehetnek magasabb osztályba is játszani, a III. osztályú felnőttcsapatban pedig mindenki számára van hely, aki nem tud máshová menni vagy csak egyszerűen szeret focizni. Jól működik a közösség, szeretek itt lenni.

– Miként telik egy napja?
– A versenyszezon idején nagyon sűrű a program. Délelőtt az egyesületi irodában dolgozom, délutánonként edzést tartok. Ilyenkor általában este kilenc, fél tíz körül érek haza. Szombatonként délelőtt a Bozsik-programban szereplő csapatokkal járok fesztiválokra illetve tornákra, amíg volt tartalékcsapat, addig délutánonként őket kísértem mérkőzésekre. Vasárnap délelőtt ugyancsak Bozsik-tornák, délután pedig a felnőttcsapat következik. Nagyon szeretek gyerekekkel foglakozni és emiatt ugyan kevés időm marad a családra, de szerencsére otthon ezt megértik. Továbbra is szeretnék gyerekekkel foglalkozni és a szakmai tudásomat tovább fejleszteni. Nagy öröm számomra, hogy a játékosaink magasabb osztályokba is eljutnak.

– Hogy érzi magát Magyarországon?
– Bár már több mint harminc esztendeje érkeztem Magyarországra, vegyes érzelmeim vannak. Az itteni emberek nagy részével jól kijövök, bárkivel el tudok beszélgetni, de sajnos rossz tapasztalataim is vannak. Még 2002-ben, Salgótarjánban vette észre egy rendőr, hogy a gyermekeimet bántják, kiközösítik a játszótéren. A kapcsolatait kihasználva juttatott el minket a TV2-höz, ahol Fiala János készített egy riportot a családommal. Sajnos vannak, akikben él a rasszizmus és a bőrszín, valamint a migráció alapján ítélnek...

– Otthon hogyan teltek az ünnepek?
– Angolában és Brazíliában a tágabb család gyűlik össze ilyenkor, ez akár 50-60 főt is jelenthet. Ezeket a napokat végig együtt töltik családok, ez szinte íratlan szabálynak számít. Természetesen a menü is más. Az itteni halászléhez némileg hasonlító, halból és pálmaolajból készült levest, ehhez sült halat, pulykát, valamint egyfajta durvára tört maniókából készült ételt, majd süteményt fogyasztunk. A halászlé, a hal és a sütemény itthon is kötelező, főleg az utóbbit nem szabad kihagyni (nevet)...