Közélet

2016.11.27. 08:18

Adventi programsoroló

Advent első vasárnapján rengeteg program közül válogathatunk.

kemma.hu

Tatabánya Adventi hangulatot varázsolnak a szervezők idén is az Árpád térre, a gyermekeket és családjukat kisvonat, a felnőtteket vásár, ajándékötletek, ételek, forró italok várják. Vasárnap 17 órakor Gedő Attila plébános gyújtja meg a város adventi koszorújának első gyertyáját, illetve Schmidt Csaba polgármester nyitja ki az adventi kalendárium első ablakát, emellett fellépnek a Szent Erzsébet Óvoda kicsijei, illetve Takács Nikolas is koncertezik. Alsógalla: Vasárnap 16 órakor az alsógallai József Attila Művelődési Házban karácsonyi ünnepvárásra várnak minden a költészet és a zene iránt érdeklődőt. A zenés-verses előadáson közreműködnek Herendi Judit, H. Gábor Erzsébet, M. Tóth Sándor és Prander Éva költők, valamint a Gallavölgye Kamara Együttes és a Canto-rock tatai keresztény zenekar. A rendezvényen Hodossy Ildikó, az Orfeusz Társulat művésze is részt vesz.

Felsőgalla A karácsony meghitt hangulatának megteremtése a hagyományos ünnepi Betlehem állítással kezdődik a felsőgallai Szűz Mária Neve Templom előtti téren, majd a templomban ünnepi műsor lesz a Felsőgallai Német Nemzetiségi Óvoda, a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, a Tatabányai Madrigál Együttes, Fóris Balázs szájharmonikás és Orbán Gábor orgonaművész közreműködésével.

Komárom Vasárnap este 17 órakor meggyújtják advent első gyertyáját, majd megáldják Betlehemet az egyház képviselőivel. Később fellépnek a Csillag Óvoda gyermekei és előadják ünnepi műsorukat. Őket követik az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek összeállítása, 18 órakor  pedig színpadra lép a For Acapella.

Tata Az adventi kapunyitót minden alkalommal a jeles naphoz kapcsolódó mesék és muzsikák rítusa, kézműves mesterségek bemutatói, játszóház és műhelytitkok kísérik. Vasárnap 16 órakor fellép az Egyszervolt mesezenekar, Zenélő karácsonyi mesekönyv összeállításukkal. 18 órakor gyújtják meg advent első gyertyáját az Aréna Sportcentrumnál. A napot Szabó Leslie koncertje zárja.

Oroszlány 14 órakor kezdődik a  XXVI. Adventi Népdalköri Találkozó, a Szent Borbála téren a Szabadtéri Színpadon lép fel a Bakony Virágai Népdalkör Tésről, a Baráti Dalkör Győrújbarátról, a Berhida Népdalkör és Citeraegyüttes, a Csillagfürt Népdalkör Dunaszerdahelyről, Duna Népdalkör Szőnyről, Forrás Népdalkör és Hajnal Citeraegyüttes Ösküről, a Fagyöngy Népdalkör Imelyről, az Oroszlányi Bányász Népdalkör Egyesület és a Piros Rózsa Dalkör Egyesület Budaörsről. 17 óra 30 perckor meggyújtják az adventi gyertyát, negyed órával később pedig a Lángoló Ördögök előadását tekinthetjük meg, akik tűzzsonglőr maskarás műsorral készültek. Az este zárásaként 19 órakor fellép a Budapest Voices.

Esztergom Vasárnap délelőttől korcsolyázási lehetőség, adventi koszorúkészítő foglalkozás várja a kicsiket és nagyokat a főtéren. 16 órától a Crazy Dance Show produkciója lesz látható-hallható a színpadon, majd 17 órától Dj Dominique, 19 órától pedig az Első Emelet énekese, Kiki fellépését élvezheti a vásári publikum.

Dorog Advent első vasárnapján 16 órától kézműves remekeket csodálhatunk, vásárolhatunk dorogi és környékbeli termelőktől, készítőktől. Megkóstolhatjuk Puksa Edit különleges réteseit, de idén sem maradhat el a sült kolbász és a forralt bor sem. Az adventi időszakban szombat délutánonként műsorokkal, érdekes programokkal kedveskednek az érdeklődőknek. Az adventi szabadtéri gyertyagyújtó misét és istentiszteletet a Hősök terén tartják 17 órakor. A hagyományokhoz híven a Szent József templom előtti téren óriási adventi koszorú várja az érkezőket. Az idén is 600 gyertya, csomagolt mézeskalácsok és forralt bor, forró tea teszi még hangulatosabba az ökumenikus szertartást.

Lábatlan A Gerenday Közösségi Ház udvarán vasárnap 14 órakor kezdődik az adventi vásár. Az épületben 16 órakor A. Bak Péter Petőfi-díjas művészeti író nyitja meg Végh Éva  Rauscher-díjas festőművész Tűzvirágok című kiállítását, 17 órakor adventi hangverseny kezdődik Balássy Betti és Varga Feri közreműködésével.

Csolnok Az adventi koszorún az első gyertyát dr. Berkowicz Piotr atya gyújtja meg vasárnap 16 órakor a Szent János parkban, az eseményen közreműködik a helyi nyugdíjas klub kórusa. A folytatásban koncerten muzsikál a Sic Transit Folk Műhely, kézműves kirakodó vásár kezdődik. F. K.
Nagyigmánd: A nagyközség adventi rendezvénysorozata vasárnap 17 órakor kezdődik, majd a következő három vasárnap (december 4., 11., és 18.) folytatódik. Ezeken a napokon várnak mindenkit közös éneklésre, beszélgetésre a település Betleheméhez, hogy együtt készíthessék fel szívüket az ünnepekre. Forralt borral és meleg teával várják a vendégeket.

Környe Advent első vasárnapján hagyományosan a katolikus templomban kezdik a közös felkészülést a Szeretet ünnepére. Az ünnepi program 16 órakor kezdődik. Műsort ad a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola énekkara, a Német Nemzetiségi Dalkör, a Vackor Óvoda és Bölcsőde Kamarakórusa és a Magyar Népdalkör. A műsor után gyulladnak fel községünk ünnepi és a Betlehemi jászol fényei, majd a program zárásaként az óvoda előtti téren mindenkit karácsonyi vásár, a kicsiket forró tea, a felnőtteket forralt bor várja.

Vértessomló Bedy Sándor plébános áldja meg a Szent családot és a betlehemi házat bemutató művet. Műsorral készül a Német Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola, a Nemzetiségi Dalkör, valamint a somlói színjátszók teszik emlékezetesebbé az eseményt. A fellépők után, az esemény zárásaként közös ének veszi kezdetét, végül forralt borral és punccsal készülnek a résztvevőknek.

Súr Vasárnap este 18 órakor meggyújtja az első adventi gyertyát a Szabadság téren az Őskeresztyén Apostoli Egyház szolgálata, ahova sok szeretettel várják a falu, és a környékbeli települések lakóit egyaránt.

Várgesztes 15 órakor a várgesztesi templomban adventi koncertre várja a falu lakóit a Német Nemzetiségi Önkormányzat. A hagyományokhoz híven ezen a rendezvényen meggyújtják az adventi koszorú első gyertyáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!