2016.10.13. 13:31
Bicikli, borok, gondolatok: Kakuk Tamás különös útjai
Mindenkinek vannak rejtett világai. Az író ezeket időről időre kinyitja, mert neki így természetes. A kíváncsi olvasó pedig belenéz, most éppen azon gondolkodva, ki is az a Kakuk Tamás, mi is az a Biciklibelső.
Egy virágos rét
„Így jött a képbe Takács Lajos (Hollóvár) Hárslevelű 2009. Szép bor, ma már színe is megnyerő, illatában a fajtajelleg, egzotikus gyümölcsök, akác, tán körte. Telt a korty, ott van Somló mineralitása, de a savak nem engedik elnehezülni. Ízében ananász, őszibarack, meg ki tudja, egy biztos, finom. Szívesen kortyolja az ember. Kellemes a lecsengése, a jó íz megmarad. Talán egy virágos rét, talán a hullámzó dombok a présház teraszáról, talán a távoli, homályos síkság a folyó vonalán túl.”
A szerző egyik világa a biciklizés. Például Tatabánya környékén, minden évszakban másféle. Aztán bátran másfelé. Ausztriában a Duna mentén. Az ipar és a szocializmus emlékművei mellett, pillanatokra a múltba tekerve ilyenkor az időt. Átszőve személyes szenvedésekkel és irodalmi élményekkel. Külső és belső utak találkozása, elválása váltja egymást. Előre, közben hátra. Egyedüllét, miközben ott a barát, és otthon vár a társ.
És otthon várják a könyvek is. Beláthatatlan dzsungel, mindenki egy neki kedves kis szeletet ismer belőle. Útjelzőket rak le Tamás, ezek közül megjegyzem Márai (Boros) füves könyvét és Weöres Sándorét, no meg Györe Balázsnak a hallgatás szövetéből készített regényét. Utak után valók, pihenéshez, az új erő gyűjtéséhez.
Toldi közelítése
„Most, hogy soknál is több év után kézbe vettem a Toldit, bizony összeszorult a szívem ... belepillantottam a Széchényi Könyvtárból megszerzett, Kass illusztrálta kötetbe, az otthon melege járt át. ... Varázslat volt újra találkozni Toldi Miklóssal, elmerülni abban, miként láttatja őt – együtt és külön – a két nagy klasszikus, Arany és Kass. S újra megállítani az időt, olvasni a „csuda-dolgairól” írt és rajzolt krónikát. Hátranézve látom, ahogy alakja távolodik a végtelen rónán, de tudom, az évek múlásával így egyre közelebb ér hozzám.”
Utazások, először irigykedés. Róma lépcsői, másodpercek alatt érzem súlyukat, különösen a rekkenő hőséget. Ráadásul az a párhuzamos történet, ami ezzel együtt jár, együtt vonszolódik. Már nincsen irigység. Majd megint van, mert Dél-Afrika következik. A Jóreménység-fokától délre kötet verseiből már ismerős, de ez több is, persze kevesebb is. Útleírás-villanások egy különleges világról, ahonnan hazájába visszatérve Tamás alkalmi borturistaként is fogódzót nyújt a sokszínűségről. Ami ott természetes(?)
Borokról... Elfogyott a hely a kvaterkázásra nem maradt. Kóstoljon meg mindenki mindent, amit a szerző ajánl! Akár ötéves tervet is lehet készíteni. Megéri.
És mi lesz a folytatás? A kíváncsi olvasó várja. Egy vagyok közülük. Javaslatom, hogy a mesék varázsszőnyegén - vagy mégse, inkább a minden utat járó biciklin! – repüljön vissza azokra a helyekre, ahol kívánságai teljesültek. Vannak ilyenek?! Ha igen, hozzon szép csokorba kötött virágokat, mert a világok virágai összekapcsolódva gyönyörködtetnek legjobban.
Hát ez nagyon megható... – de azért inkább egy prózai mondattal zárom: Tekerj tovább, Tamás!
Róma lépcsői
„A Jeruzsálemből idehozott márványlépcsőkön vitték Jézust Pilátus elé, a huszonnyolc fok kikopott a zarándoktérdek alatt, ezért diófával borították be, hogy így óvják meg. Nézem, mielőtt nekiindulnánk, a férfiak és nők térdelve két tenyerükre támaszkodnak, miközben meg-megállnak. A hajdani sportoló gőgjével térden, kéztámaszték nélkül teszem meg az első pár lépcsőfokot, aztán hamar rádöbbenek, hogy itt mindenkinek vinnie kell élete hendikep-súlyait. Nincs felmentés, amit összegyűjtött ... nem hagyhatja a lépcső alján.”
-->
