90 éve halt meg Jászai Mari

[caption id="" align="alignleft" width="225"] Jászai Mari
[/caption]Ahogy a szinhaz.hu felidézte, Jászai Mari 1850. február 24-én született Ászáron, a Komárom vármegyei kis falu keresztelési anyakönyvébe Krippel Mária Anna néven jegyezték be az uradalmi ács ötödik gyermekét. Becsvágyó édesanyja tanult embert akart nevelni gyerekeiből, ezért Győrbe költöztek, ahol apja megyei hajdú lett. Anyját ötéves korában vesztette el, ezután Pannonhalmán nevelte a nagynénje. A négy elemi után durva apja és mostohája cselédnek adta, szolgált Bécsben is, majd az osztrák-porosz háborúban markotányoslány volt: vizet, élelmet hordott a katonáknak, és ápolta a sebesülteket.

   
Tizenhat évesen megszökött egy vándorszíntársulattal. Székesfehérvárott lépett először színpadra kardalosként, statisztaként, de ő többre vágyott, s hamarosan a Budai Népszínházhoz szerződött. A Horváth kerti színpadon már Jászai Mari néven játszott, s néhány szavas szerepekben is feltűnt.

    
1869 tavaszán hozzáment színésztársához, a nála tíz évvel idősebb Kassai Vidorhoz, a komoly, művelt, olvasott ember bámulattal töltötte el a hatalmas tudásvággyal megáldott fiatal Jászait. Együtt szerződtek a kolozsvári színházhoz, ahol a kezdő színésznő akár boldog is lehetett volna, ha nem kellett volna éheznie, mert minden pénzét színpadi ruhákra költötte. Reggelit, vacsorát nem evett, miközben férje - akitől nemsokára elvált - kávéházba járt, de vezető szerepeket játszott. Híre a fővárosba is eljutott, a Nemzeti Színház intendánsa leutazott érte Kolozsvárra, s szerződtette a nyugalomba vonult Jókainé Laborfalvi Róza tragikai szerepkörére.
 
Jászai Mari 1872. április 3-án mutatkozott be a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán álló Nemzetiben, a Bánk bán Gertrudis királynéjaként. Veleszületett tehetségét állandóan fejlesztette, és óriási hatású művész vált belőle. Néhány hónapi megszakítással 53 éven át egyfolytában tündökölt a Nemzeti Színház élén (egy évadot a századfordulón a Vígszínházban töltött). 1883-ban ő volt Az ember tragédiájának első Évája, húsz Shakespeare-hősnőt játszott el, és elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Iokasztét, Elektrát.
    
Mindig az egész darabot ismerte, nem csak a saját szerepét. Kiválóan megtanult görögül, németül, angolul és franciául, Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszotta a Nemzeti társulata. Számos alkalommal adott önálló estet, 1914-ben két korai némafilmben szerepelt. Petőfi nagy rajongója és Széchenyi István csodálója volt, szilveszterenként felkereste Petőfi kiskőrösi szülőházát, hogy verseivel emlékezzen a költőre.
  
Utálta a képmutatást, túláradó temperamentuma, életszomja szenvedélyes kapcsolataiban is kifejezésre jutott, hősnő volt a hétköznapi életben is. Szerelme volt hosszabb-rövidebb ideig a költő Reviczky Gyula, a fiatal író Szomory Dezső és a festő Feszty Árpád is. "Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem. Én mindig szárnyalni akartam, és a hősöm mindig a föld felé húzott" - írta. Életfilozófiáját így fogalmazta meg: "Az élet célja: az élet. Nagyon élni, jól, rosszul, ahogy jön, és ahogy az ember hajlamai akarják."
    
Idős korára bölcs asszonnyá érett, gondolatait, művészi tapasztalatait a világgal is megosztotta: cikkeket írt a magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről. Lakásának ablakából a Dunát nézte naphosszat (ma nevét viseli a tér, ahol lakott). Amikor betegsége súlyosbodott, az emberek részvéte elől egy szanatórium szerény szobácskájába menekült, szörnyű szenvedéseit méltósággal viselte, nem panaszkodott.

   
1926. október 5-én bekövetkezett halála után nyilvánosságra került Naplója és emlékiratai színháztörténeti szempontból is értékesek. Már életében emléktáblát helyeztek el ászári szülőházán, amelyet napjainkban emlékháznak rendeztek be. Róla nevezték el a tatabányai Jászai Mari Színházat. 1953-ban a kormány díjat alapított emlékére.