Közélet

2016.07.07. 14:29

Jobban esik nyáron, mint télen, és nem a fagyi – mi az?

A nyári szabadságok idején több idő jut olvasásra. A nyaralás alatt talán kevesebbet nézünk televíziót, ilyenkor a regényeké lehet a főszerep a kora délutáni sziesztán, illetve a késő esti órákban. A könyvtárak a nyári hónapokban is várják a tagokat, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ugyan valamennyivel visszaesik ilyenkor a bibliotékák forgalma, az olvasók egy-egy kölcsönzés alkalmával több könyvet is visznek.

Zs. K.

Nyáron talán több idő jut az olvasásra, kiszakadva a hétköznapokból. Az emberek általában ilyenkor pótolják be az elmaradt regények elolvasását, magukkal viszik a nyaralásra, ahol a fárasztó, élményekkel gazdagított nappalokat az esténkénti nyugtató olvasással vezethetik le. Utánajártunk, hogy a kisebb községi könyvtárak hogyan tartanak nyitva a nyári hónapokban, illetve arra kerestük a választ, mennyien veszik igénybe ilyenkor a szolgáltatást.

A könyvtárellátási szolgáltató rendszer keretén belül a megyei könyvtár gondozásában álló községi könyvárak folyamatosan újulnak, állományuk is gyarapszik. Több településen azonban csak heti két-három napon, néhol még ennél is ritkábban nyitnak ki, a vértesszőlősi könyvtár például kedden, csütörtökön és pénteken tárja ki ajtaját. Itt egyébként a kölcsönzések számai sem feltétlenül esnek vissza.

– Gyerekek és felnőttek is jönnek, többnyire még a családi nyaralás előtt és több – akár a maximálisan kikölcsönözhető hat – könyvet visznek el, majd hazatérve hozzák vissza azokat – mondta Ballabás Andrea. A gyermekek körében manapság népszerűek Jeff Kinney Egy ropi naplója című sorozatának darabjai, a hölgyeket továbbra is a romantikus regények érdeklik, ebből viszont lehetetlen kiemelni akár egy szerzőt is, hiszen rendkívül széles a paletta.

Vértesszőlősön járva egyébként két gyermek is a könyvtárban töltötte idejét. Harsányi Fanni éppen a kötelező olvasmányokat kereste, illetve annál egy kissé szórakoztatóbb ifjúsági regényeket is választott magának.

A gyermelyi könyvtár az iskola épületében van, szintén hetente háromszori nyitva tartással. Szeptembertől tavaszig főként ők veszik igénybe, kötelező olvasmányokat kölcsönöznek ki, de ilyenkor, nyáron is be-betérnek az olvasók a könyvespolcokat vizslatni, olvasnivalót kutatni.
– A diákok körében nagyon kedveltek Leiner Laura könyvei, de természetesen mást is keresnek, nagyon változó – mondta Varga-Kiss Andrea, a gyermelyi könyvtár vezetője.

Bajóton a szépen felújított, korszerűsített művelődési házban működik a könyvtár. Hivatalosan keddenként 10 és 12 óra, illetve 14 és 18 óra között, szerdánként délelőtt ugyanezen időpontokban, délután, illetve péntekenként 15 órától 18-ig várja az olvasókat. A művelődési ház vezetője és egyben a könyvtáros, Malagurszkiné Szabó Éva elmondta, a gyakorlat az, hogy ha ott van az intézményben, a könyvtári szolgáltatás igénybe vehető. Ez az év minden szakában így van.

Tokodon a szokásos nyári egyhónapos szünet július 18-án kezdődik. Egyébként hétköznapokon – hétfő kivételével – délelőtt és délután is nyitva tartanak heti tizenhét órában. 

Három éve újították fel Bakonybánk könyvtárát, ami azóta is egy régi kúria épületében működik. Az ünnepnapok kivételével az év valamennyi keddjének és csütörtökének délutánján van nyitva. Nyári szünetet sosem tartanak, így az olvasni kívánók a legmelegebb napokon is kereshetnek kedvükre valót. Akadnak is néhányan, akik élnek ezzel a lehetőséggel, de valóban csak néhányan. A beiratkozottak és az alkalmi látogatók inkább kora ősztől a késő tavaszig járnak ide.

Hasonló a helyzet Súron, ahol Szluka Zsuzsannától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy augusztus első hetében zárva lesznek, aztán újra várják régi-új olvasóikat. Azt is elmondta, hogy a hagyományápolás jegyében július 11-től egyhetes tábort szerveznek, melynek központja a könyvtár lesz. Csaknem húsz fiatal jelezte előzetesen részvételi szándékát, akiknek szülei már befizették a minimális hozzájárulást. A fejenkénti összeg ugyanis nem tartalmaz ebédet, csupán a programok, illetve az üdítők, a gyümölcsök és a fagyik költségét fedezi. A leendő táborozók döntő többsége az általános iskola alsó tagozatába jár, ezért a foglalkozásokat az ő életkori sajátosságaiknak megfelelően állították össze.

Várgesztesen a községi könyvtár júniusban bezár és augusztus utolsó szombatján nyit ki újra. Ez azt is jelenti, hogy aki nyár elején kölcsönzött ki könyveket, annak csak ősszel kell visszavinnie azokat. Szomoron a községi és iskolai bibliotéka a nyári hónapokban heti egyszer nyit ki néhány órára. Ebben az időszakban töltik a könyvtárosok is a szabadságukat, ezért mindenképpen érdemes figyelni a tájékoztató információkat. Ez természetesen minden településre igaz.

Környén főként a diákok könyvtári látogatása csökken a nyári szünet alatt, de a tanév során egészen aktívan veszik igénybe a szolgáltatásokat.
– A felnőtteket tekintve talán nincs is ilyenkor forgalom visszaesés, ugyanis ők a nyaralások előtt egyszerre több könyvet is kikölcsönöznek, talán ilyenkor több idejük van olvasni – mondta Hajmáné Kalocsai Éva.

Szöszmötölős szerdára és Játszodás csütörtökre várják a gyerkőcöket

A József Attila Megyei és Városi Könyvtár hat tatabányai könyvtára megváltozott nyitva tartással, egész nyáron várja az olvasókat. A Központi Könyvtár Öko-terasza kellemes környezetet biztosít a nyári olvasmányokra vágyó olvasóknak, a szombati nyári zárva tartás kivételével változatlan nyitva tartással. Az évszakra jellemzően ebben az időszakban a szakkönyvek helyett inkább az útikönyvek és a kalandregények a népszerűbb olvasmányok.

Augusztus végéig minden gyerkőcöt vár a Gyerekkönyvtár, szerdánként szöszmötölős kézműves foglalkozással, csütörtökönként különféle játékokkal. A nyári táborszezon elején több napos gyerektábort tartottak biciklitúrával, mezítlábas sétával és sok más különleges programmal. A nagyobbak pedig hamarosan Ökotáborban tanulhatják meg, hogyan lehetnek környezettudatosabbak a mai világban. A nyáron azokat az iskolai közösségi szolgálatot vállaló diákokat is várják a Központi Könyvtárban, akik kíváncsiak a könyvtáros szakma kulisszatitkaira és segíteni szeretnék a könyvtárosok munkáját. Augusztus 26-ig a látogatók Blaschek Judit alkotásait is megtekinthetik a Könyvtár-Képtár galériában.

A József Attila Megyei Könyvtár egy 2013-ban hatályba lépett EMMI rendelet alapján gardírozza a megyén belüli kistelepülések könyvtárait. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer lényege, hogy a megyei könyvtár hálózati és módszertani központként figyelemmel kíséri a községek könyvtárainak működését és tevékenységét. Megyénkben ez összesen 57 települési könyvtár kezelését jelenti. A könyvállomány selejtezése, a dokumentumok beszerzése mellett évente négy rendezvényt szerveznek a könyvtárba. Ezen kívül a megyei könyvtár ellátja azokat tárgyi eszközökkel – számítógéppel, nyomtatóval, fényképezőgéppel – is, hogy azok korszerűek lehessenek. A fő cél, hogy a községi könyvtárakat egy szintre hozzák, tehát ugyanazon szolgáltatásokat tudják igénybe venni minden településen a helyiek. Emellett pedig törekszenek arra, hogy az ott élők 20-30 százaléka beiratkozzon, olvasóvá váljon.

Augusztus végéig minden gyerkőcöt vár a Gyerekkönyvtár, szerdánként szöszmötölős kézműves foglalkozással, csütörtökönként különféle játékokkal. A nyári táborszezon elején több napos gyerektábort tartottak biciklitúrával, mezítlábas sétával és sok más különleges programmal. A nagyobbak pedig hamarosan Ökotáborban tanulhatják meg, hogyan lehetnek környezettudatosabbak a mai világban. A nyáron azokat az iskolai közösségi szolgálatot vállaló diákokat is várják a Központi Könyvtárban, akik kíváncsiak a könyvtáros szakma kulisszatitkaira és segíteni szeretnék a könyvtárosok munkáját. Augusztus 26-ig a látogatók Blaschek Judit alkotásait is megtekinthetik a Könyvtár-Képtár galériában.

A József Attila Megyei Könyvtár egy 2013-ban hatályba lépett EMMI rendelet alapján gardírozza a megyén belüli kistelepülések könyvtárait. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer lényege, hogy a megyei könyvtár hálózati és módszertani központként figyelemmel kíséri a községek könyvtárainak működését és tevékenységét. Megyénkben ez összesen 57 települési könyvtár kezelését jelenti. A könyvállomány selejtezése, a dokumentumok beszerzése mellett évente négy rendezvényt szerveznek a könyvtárba. Ezen kívül a megyei könyvtár ellátja azokat tárgyi eszközökkel – számítógéppel, nyomtatóval, fényképezőgéppel – is, hogy azok korszerűek lehessenek. A fő cél, hogy a községi könyvtárakat egy szintre hozzák, tehát ugyanazon szolgáltatásokat tudják igénybe venni minden településen a helyiek. Emellett pedig törekszenek arra, hogy az ott élők 20-30 százaléka beiratkozzon, olvasóvá váljon. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!