Kultúra

2016.06.29. 15:59

Pár estére olyan lesz a Május 1. park, mint a régi szép időkben

Találó a tatabányai Május 1. Parkba csalogató Óvárosi Nyári Esték elnevezés. Varga Rita főszervező szerint a késő estébe nyúló változatos műfajú rendezvények mindenkinek kellemes, könnyed kikapcsolódást kínálnak.

V. T.

– Új hagyomány születik?
– Tavaly négy előadással indítottuk a sorozatot, az idén hat este is várjuk a szórakozni vágyókat a Május 1. parkba. A hangulatot az idén a Pannonia Allstars Ska Orchestra srófolja majd fel ritmusos zenéjével július 2-án, szombaton: de talán el sem csendesednek a dallamok, amikor a következő hétvégén két napon át kisebbfajta fesztiválra csalogatnak Ludányi Tamás és Pleier Tamás meghívott vendégegyüttesei a Jazz Time programban. Az igényes szórakoztató-zene lesz műsoron Váczi Eszter és a Quartet estjén is, ahol fellép a Hungarian Studio Orchestra is.

– Jönnek az idén is az artisták. Mit láthatunk tőlük?
– A kellemes nyáresti elfoglaltságot színesíti majd a július 23-ai családi program, a Cirkusz a parkban című, ingyenes bemutató, amelynek főszereplői a fővárosi Baros Imre Artistaképző Iskola tehetséges növendékei lesznek délután. A felkészítő tanár segítségével bemutatott produkciókat a gyerekek is kipróbálhatják. Este mindenki élvezhetik a cirkuszi gálát.

– A tánc sem marad el?
– A nyári esték fénypontja lesz az Omega slágereire épülő, a Gyöngyhajú lány balladája című táncos szuperprodukció. A színpadon 24 táncművész, több musicalszínész énekel-zenél-táncol el egy szerelmi történetet, és olyan dalok csendülnek fel, mint a Trombitás Frédi, a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék, vagy a legendás Gyöngyhajú lány…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!