Sport

2016.06.18. 12:34

Egy laza 27–0-val avatták fel a legújabb TAO-csodát

Csütörtökön délután adták át az almásfüzitői sporttelepen azt az új, 244 fő befogadására alkalmas fedett lelátót, amelyet TAO- és önkormányzati támogatásából épített fel a helyi sportegyesület az elmúlt évben.

K. A.

A munkálatok a közelmúltban fejeződtek be, az avatón pedig a Vasas NB I.-es csapatával mérkőzött a vendéglátó megyei III. osztályban szereplő együttese. Az eredményt (A Vasas 27-0-ra győzött) ezúttal csak a tényszerűség kedvéért említjük meg, hiszen ezúttal nem ez volt a lényeg. A kitűnő hangulatú avatóra több, mint 500 néző volt kíváncsi.

A mérkőzés szünetében a helyi általános iskola Fit-Kid, valamint a komáromi Soldiers tánccsapatai tartottak bemutatót, majd a megyei III. osztály Déli csoportjában bajnoki címet szerző füzitői futballisták vehették át a győzelemért járó kupát és az aranyérmeket. A találkozó után a két csapat játékosai és vezetői közös vacsorán vettek részt.

– Jó hangulatú rendezvény volt, amelyre sokan jöttek el, így nyugodtan mondhatom, megérte a sok munkát – tudtuk meg Illés Lászlótól, az Almásfüzitői SC elnökétől. A sportvezető emellett köszönetett mondott az MLSZ megyei igazgatóságának és a helyi önkormányzatnak az anyagi támogatásért, valamint a Vasasnak a meghívás elfogadásáért.

– Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak a bajnoki címhez, ezúttal is helytálltak, nem feltett kézzel léptek pályára – mondta Póser Dániel, a Vasas kapusa. – Örömteli, hogy a TAO-támogatásnak köszönhetően a kisebb településeken is ehhez hasonló, színvonalas beruházások valósulnak meg, a pálya pedig meglepően jó volt, magasabb osztályban is megállná a helyét – fejtette ki a hálóőr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!