Felborult a menyasszonyi torta, mégis az övék volt a legjobb esküvő

– Melyikőtök ötlete volt, hogy jelentkezzetek a műsorba?
Muity László: – Nem a mi ötletünk volt, hanem a vőfélyünk felhívott minket még decemberben, hogy lenne-e kedvünk egy ilyen műsorba jelentkezni. Őt egyébként a műsor egyik készítője kereste meg – akit régről ismer, ugyanis mindketten Tatáról származnak –, tud-e valakit, aki bevállalósabb típus. Az igazat megvallva azért jelentkeztünk, mert szeretjük az ilyen váratlan helyzeteket. Az, hogy a végén megnyertük, csak hab volt a tortán, nem ez motivált minket.
Muityné Gubó Gréta: – A legviccesebb az, hogy én azon gondolkoztam, hogy belevágjunk-e, mivel annyira nem érdekelt ez az út. A műsor alatt belegondoltam, hogy mégiscsak olyan helyekre tudnánk eljutni, ahová egyébként nem.

– Milyen volt az első benyomásotok a többi menyasszonyról?
M.G.G.: – Mindannyian kedvesek voltak, és már akkor látszott, hogy mindegyik esküvőnek meglesz a maga sajátossága. Amikor már mind a négyen túl voltunk és ott álltunk az eredményhirdetés előtti pillanatokban, akkor azt éreztem, hogy Evelin és Zoé esküvője az esélyes. Kíváncsiság volt bennem és izgalom, hogy mi fog történni.
M.L.: – A sajátunkról tudtuk, hogy jól sikerült, mert megható volt és sok embert megérintett. A stábból is többen mondták, hogy ilyen megható szertartásban még nem volt részük. Persze a műsorban inkább a vicces oldalát mutatták meg, mint a megható részeket.

– Miért Komáromban tartottátok az esküvőt?
M.L.: – Nekem vannak komáromi kötődéseim, ezért esett a választás erre a városra. Amikor egyébként a műsorra jelentkeztünk, már mindent leszerveztünk az esküvőnkkel kapcsolatban, tehát megvolt a helyszín, a zenekar, a menü és az elképzelés. Többen kérdezték, hogy nem szeretnénk-e jobb helyszínt, más koncepciót, sőt még a ismerőseinkben is megfogalmazódott, hogy át kellene szerveznünk az egészet. Mi azonban eldöntöttük, hogy nem fogunk egy műsor miatt mindent borítani, nem akartunk puccosabb helyszínt, sem limuzint, sem hintót. Nem lett volna hiteles, mert mi így érezzük jól magunkat. Semmit nem szerettünk volna ennek alárendelni.

– Valószínűleg ez hozta meg a végén a sikert…
M.G.G.: – Azt gondolom, ez így van. Mi egyetlen dolgot szerettük volna – a műsortól függetlenül – már a kezdetektől: hogy jó legyen az esküvőnk, jó legyen a hangulat. Ez volt az egyetlen, ami számított, hogy jó legyen rá visszaemlékezni. Azt gondoltuk, hogy csak akkor lehetünk szimpatikusak, ha magunkat adjuk és nem akarunk mást, mint amit előre elképzeltünk erre a napra.

– A direkt ledőlt torta kinek az ötlete volt?
M.L.: – Amikor elkezdtük szervezni az esküvőt, akkor mondogattuk magunknak, hogy mi nem fogunk idegeskedni semmin. Az esküvőnkön jól akarjuk érezni magunkat, én pedig mindig azt emlegettem, hogy az sem érdekel, ha összedől a torta.
M.G.G.: – Én viszont hiszek abban, hogy a szavak mennyire tudnak hatni. Kértem, hogy ne mondogassa már, mert tényleg le fog dőlni az a torta, de akkor nem tudom, mit csinálok. Így hát megelőztük a bajt, lett egy direkt tortadőlés, ami meglepett és megnevettetett mindenkit.

– A műsor miatt tehát nem változtattatok semmin, de vajon a kamera változtatott az esküvőn? Mennyire volt zavaró, hogy ott egy tévéstáb a lagzin?
M.G.G.: – Engem egyáltalán nem zavart, sőt én egyébként olyan ember vagyok, aki kicsit élvezi is az ilyesmit. Amikor meglátok egy kamerát, akkor nem elbújok, hanem még jobban mosolygok.
– Tehát olyan volt „a nagy nap”, mint amilyennek elképzelték?
M.L.: – Abszolút, hiszen azt szerettük volna, hogy meghitt, megható és egyben vicces legyen. Amellett, hogy magának a szertartásnak, illetve a lagzinak is olyan hangulata volt, amilyennek előre elképzeltük, még ugye másnap néhány vendégünkkel a panzióban megreggeliztünk, majd megebédeltünk, közben pedig átbeszéltük, hogyan sikerült az egész.
M.G.G.: – Azt szerettük volna ünnepelni ezen a napon, hogy mennyire szeretjük egymást. Ha nem is három napra szóló lakodalom volt, másfél napig azért kitartott.

– A műsorban, és most a beszélgetés alatt is kiderült már, hogy a humor benne van a kapcsolatotokban…
M.L.: – Így van, pedig egyébként húsz év van közöttünk. A javamra.
M.G.G.: (Nevet – a szerk.)
M.L.: – Nagyon sokat vagyunk együtt, mert együtt dolgozunk. Egy pillanatra sem unjuk meg egymást. Azelőtt nem is gondoltam volna, hogy létezik ilyen.

– A műsorban az is elhangzott, hogy László előbb ismerte az édesanyját, mint maga Gréti. Hogy is van ez?
M.L.: – A gyerekkori legjobb barátom nővérének Gréti a lánya. Ebből adódóan én azóta ismerem Grétit, amióta él. Bár mielőtt összejöttünk, körülbelül nyolcszor találkoztunk. Arra emlékszik a család, hogy húsvétkor, amikor a barátommal elindultunk locsolkodni, az akkor kétéves Gréti elszaladt előlem.
M.G.G.: – Két éve egy családi rendezvényen beszélgetni kezdtünk, és hamar kiderült, hogy nem számít még ekkora korkülönbség sem, hiszen boldogok vagyunk együtt.