Gyerekgyilkos anya: „Ő volt a mindenem, az egyetlenem, a büszkeségem”

Zárt tárgyalás elrendelését kérte a nyolcéves kislányát tavaly tavasszal meggyilkoló 43 éves asszony, de a Tatabányai Törvényszék dr. Élő András vezette büntetőtanácsa elutasította indítványát, mert kezdeményezésének nem volt jogalapja. Joga lett volna viszont megtagadni a vallomástételt, de ezzel nem kívánt élni.

A büntetlen előéletű, érettségizett nő először csak ennyit mondott: „Sajnálom, mindenem a kislányom volt. Nem bírtam a stresszt, csak magamat tudom okolni, szeretnék halálbüntetést kérni önmagamra.” Később a bíró kérdésére, hogy miért követte el szörnyű tettét, az alábbiakat válaszolta: „Nem tudom. Ő volt a mindenem, az egyetlenem, a büszkeségem. Ő volt a legszebb nekem a világon. Nem tudom, hogy miért csináltam. Nem tudom! Nem tudom! Nem tudom! Nem voltam magamnál, azt sem tudom, hogy mi történt.”

Később azért sok mindenre emlékezett, amiben szerepet játszhatott az ügyész vádbeszéde, amely sok konkrétumot tartalmazott. Például azt, hogy az 1990-es évek közepén ismerkedett meg F. E.-vel, akitől 2007. január 8-án született meg kislánya. Sosem éltek együtt, mert a férfi nős volt, de az apa és lánya gyakran találkoztak.

Később a vádlottnál egyre gyakrabban jelentkeztek problémák. Előfordult, hogy antipszichotikum szedése mellett ivott szeszes italokat, ezért 2012-ben az apa vette át a kislány gondozását. Ez azt követően történt, hogy a vádlott közölte vele öngyilkossági szándékát, és emiatt a gyámhatóság a férfinél helyezte el a gyermeket.

Miután befejeződött az anya pszichiátriai kezelése, a szülők közjegyzői okiratba foglalták, hogy amíg nem rendeződik még megnyugtatóbban az asszony sorsa, addig az apa családjában nevelkedik a kislány. Így volt ez 2015 márciusában is, amikor az anya azt kérte az apától, hogy együtt tölthesse a tavaszi szünetet lányával. Mivel a férfi úgy látta, hogy a nő élete rendeződött, belement. Az első napok szépen teltek. Aztán úgy határoztak, hogy átmennek Tatára, kisvonattal körbejárják a várost, játszanak majd az Öreg-tó partján, és jól érzik magukat. Ennek érdekében szobát foglaltak az egyik panzióban. Az anya, mielőtt késő este visszament volna a már alvó lányához, annak apját sokáig szidta a recepciósnak. Elpanaszolta neki azt is, hogy gyermeke F. E. feleségét „anyunak” szólítja. Ezután kért két üveg pezsgőt, és felment a lépcsőn.

Nem tudni, hogy pontosan mi történt az ajtó mögött, de másnap reggel véres látvány tárult az asszony szeme elé; megdöbbenve látta, hogy lánya nem él. Az már a nyomozás során derült ki, hogy a kicsit először ütötte, majd egy 9 centiméter pengehosszúságú késsel 108 alkalommal mellkason és hason szúrta; háromszor pedig a kezén. Az orvosszakértő megállapítása szerint 31 szúrás külön-külön is halálos lett volna. A már halott kislány nyaka köré egy zsineget is csavart, többször meghúzva azt, így fojtogatva az akkor már élettelen testet.

A beidézett tanúk közül elsőként a gyermek édesapját hívták be, de ő nem kívánt megszólalni. Azzal indokolta hogy ezzel nem támaszható fel a lánya. Mikor eltávozhatott, úgy ment ki a tárgyalóteremből, hogy még csak rá sem nézett a gyilkos anyára.