Közélet

2016.06.05. 17:31

Egy falu a Gerecsében, ahol mindig történik valami

A Gerecsében megbúvó, alig több mint kétezer lelket számláló faluban szinte mindig történik valami vagy készülnek valamire. Ez ottjártunkkor sem volt másképp. Láttuk, ahogy növekszik az iskolai tornaterem fala. Ahogy terveket szőnek az itt élők. Ahogy folyamatosan fejlődik a település. Ezen felbuzdulva körbe is jártuk Szomódot.

Petrik József

Meleg van, csendes az egész falu. A máskor forgalmas kultúrház előtti parkoló is teljesen üres. A kisbolt lépcsőjén is csupán két asszonyság beszélget – púpozott szatyorral – az árnyékot adó előtető alatt. Jobb kanyar, bal kanyar és máris az Íriszkert Általános Iskola bejáratánál vagyunk. Már az utca elejéről jól látható, szépen halad a tornaterem építése.

Már állnak a falak

Piros és sárga műanyagszalagok, ideiglenes léckerítéssel együtt szegélyezik a területe. A falak már majdnem teljes magasságukban állnak. Jól látható az aljzatbeton vasalata, a nyílászárók gondosan kihagyott helye. A szorgos építők naptól mulatt színűre barnultak, fejükön kobak. Miközben terepszemlézünk, megérkezik Beck Ottóné, Erzsike, az intézmény vezetője. Ez a titulus azért is jár neki, mert a szomódi, körzeti iskola. Ide járnak a szomszédos Dunaszentmiklósról is a diákok.

– Április közepén raktuk le a terem alapjait, mintegy száznyolcvan gyermek és a mi nagy örömünkre – mondja az intézményvezető. – A kivitelezők nagyon jól haladnak, különösen, hogy ilyen jó az idő. Tanulóink az építkezés kezdetén voltak nagyon érdeklődőek, amikor itt forgolódtak a hatalmas munkagépek, jöttek a betonkeverő kocsik, markolók. Nekik már annyira nem látványos, ahogy húzzák fel a falakat. Mi, felnőttek viszont tudjuk, ebből már lesz „valami”.

Beck Ottóné arról is szól, hogy több évtizedes álom valósul meg januárra. A létesítmény teljesen hazai forrásból valósul meg. A küzdőtere kosárlabda pálya méretű lesz. A beruházás költségei kis híján elérik a 200 millió forintot.

– A tornacsarnok „felszerelése”, eszközeinek beszerzése az önkormányzatra hárul – emeli ki Erzsike. – Ha minden rendben lesz, a pedagógusok munkája is könnyebb lesz. Gond nélkül tarthatjuk magunkat a mindennapi testneveléshez. Sok támogatást kaptunk korábban, hogy megfelelő körülmények között tornásszanak a gyerekeink, hiszen bemehettünk a kultúrházba. A sportegyesület engedte, hogy használjuk a pályájukat, sőt, sokszor még a horgászegyesület is a segítségünkre sietett... A jövő év elejét viszont már a „magunk urai” lehetünk.

Toldi vitte a magyar zászló

A felújított kultúrház mellett kissé megroggyant épület áll. Valamikor könyvtárként szolgált. Ám azt kevesen tudják, hogy itt élt az, aki az 1924-es párizsi olimpián, a magyar csapat zászlóvivője volt: Toldi (Nagy) Sándor diszkoszvető magyar bajnok. Ezen az olimpián vonultak fel az országok sportolói először nemzetük lobogója alatt úgy, hogy azt a küldöttség egyik versenyzője vitte. Azaz, ilyen szempontból Sándor az első magyar zászlóvivő. Nagy Sándor, mivel református lelkész a hivatása, ezen a néven nem indulhatott volna a viadalon. Így választotta sportolói előnévnek a „Toldit”.

– Minden bizonnyal az alapokig le kell majd bontanunk az épületet – jegyzi meg Nemes János, a Szomódi Helytörténeti Egyesület vezetője. – Itt már működött pártház, iskola, közösségi ház, és legutoljára könyvtár. Az költözött át a mostani helyére, a Fő utcába. Az önkormányzat már az épület majdani hasznosításra össze is állított egy projektet, amely az épület régi arculatát megtartaná, ám teljesen újjá varázsolnánk. Elképzeléseink szerint, itt kapna helyet a polgármesteri hivatal, valamint mellette az orvosi rendelő is...

Ahogy kilépünk az utcára, szemben Cellár József polgármester az esőelvezető árkot vizsgálja. Érthető, hiszen a falunak régi gondja, hogy a település területén csak részlegesen készült el vízelvezető rendszer.

– Az elmúlt időszakban lehullott tetemes mennyiségű csapadék nyomán ismét szembesültünk azzal, hogy bizonyos ingatlanokat elöntött az „ár” – hangsúlyozza a község vezetője. – Érdekes, a környékünk viszonylag homokos a talaj, de szinte átfut rajta a víz. A problémát az okozza, hogy nem csak hiányzik itt-ott a „csatorna”, hanem sok szakaszon el is tömődött, elkoszolódott. Ennek a nehézségnek a megoldására áprilisban pályázatot nyújtottunk be. A tornaterem építése mellett most ez a legégetőbb feladat.
A szomódi képviselő-testület 105 milliós támogatásra pályázott. Ez csaknem hétkilométernyi esőelvezető árok ki-, át- és megépítésére elegendő. De csak úgy, hogy az önkormányzat is bevállalt 30 millió forintos önerőt. Így a teljes bekerülési költsége meghaladja a 135 milliót.

– Muszáj megoldást találnunk – jegyzi meg Cellár József. – Egy-egy záport követően fennáll annak a veszélye, hogy néhány ingatlan teljesen tönkremehet. Ettől meg kell óvni az itt élőket.

Megalakult a Kőpite

Új vadásztársaság alakult a környéken a közelmúltban. Információink szerint azonban nincsenek túl könnyű helyzetben azok a helybeliek, akik itt szeretnének hódolni szenvedélyüknek. Pedig négy település – Szomód, Dunaszentmiklós, Neszmély és Dunaalmás – önkormányzata, valamint az említett községek lakossága támogatja a Kőpite Vadásztársaság működését. Az ügyről két érintettel, a Dunaalmáson élő Bencsik Jánossal, az új társaság elnökével, illetve Szomód háziorvosával, dr. Jordán Gyulával beszélgettünk. A doktor úr egyébként a tizenegy tagot számláló vadásztársaság gazdasági vezetője.

– A jövőre életbe lépő új vadászati törvény végre lehetővé tenné, hogy kispénzű emberek is űzhessék kedvtelésüket – kezdi Bencsik János. – Másfél éve alakultunk, mind a négy faluból csatlakoztak hozzánk vadászok. A Kőpite nevet egy, a Dunaalmás és Szomód határában lévő hegycsúcstól „vettük kölcsön”. A gyors reagálásunknak pedig az volt a lényege, hogy a törvény életbe lépése előtt a hivatalos működésünkhöz szükséges dokumentumokat beszerezzük.

Az új társaság működési területe azonban „érintené” az ebben a körzetben tevékenykedő Rákóczi vadásztársaság illetékességi területét. Ez a társaság 9000 hektáron bír vadászati joggal, ellenben csak elvétve akad környékbeli tagja.

– Beadtuk a vadászati hatósághoz a terület módosítási igényünket, mintegy 3000 hektár esetében – veszi át a szót Jordán doktor. – Mi, a négy község önálló akaratából alakulhattunk meg. Az érintett földterületek tulajdonosai szívesen adtak engedélyt a birtokukon a vadászati jogra. A négy képviselő-testület is egyöntetűen támogatta az elképzeléseinket, sőt, a saját földterületeiken az önkormányzatok is engedélyezték, hogy gyakoroljuk az említett jogokat. Remélem, sikerrel járunk az ügyben. Amennyiben megkapjuk a szükséges működési engedélyeket, egy-két dolgot biztosan ígérhetünk. Segítjük a gazdák munkáját a vadkárelhárításban, illetve támogatjuk a természetbarát turistákat, kirándulókat.


Az új vezetőség új alapokra helyezte a labdarúgást

A Szomódi SE tagsága márciusban új vezetőséget választott. A 30 év után leköszönő elnök, Török Pál helyett az új elnök Tápai Tamás lett, az elnökhelyettes Fail Tamás, az elnökségi tagok Mocsári Milán, Suda György és Németh Szilárd.

Az új vezetőség új alapokra helyezte a labdarúgást, illetve az egyesület stratégiáját, amelynek fókuszában az utánpótlás-nevelés áll. A cél, hogy hosszú távon „maguknak” neveljék ki a felnőtt csapat játékosait, valamint az ügyesebb, tehetségesebb játékosokat „kiközvetítsék” magasabb osztályokba. Ennek már a jelenleg még zajló szezonban is érezni a hatását, hiszen a szomódi utánpótlásban már 55 igazolt gyermek rúgja a labdát a Németh Szilárd (U7-es), a Tápai Tamás (U9-es), a Tóth János (U11-es) és a Suda György (U13-as) irányította együttesekben.

Az SZSE a 2015-16-os TAO pályázat keretein belül elnyert támogatásból mintegy nyolc és fél millió forint értékű beruházást és utánpótlás-fejlesztést valósít meg. Az infrastrukturális korszerűsítések közül kiemelendő a terület körbekerítése, szabványos kispadok, illetve tároló faház készítése, a játéktér köré korlát épül, és az öltözőt is modernizálják. A támogatás jó része azonban az utánpótlás eszközbeszerzéseit szolgálja. A támogatáshoz szükséges az önerőt az önkormányzat, továbbá a névszponzor teremtette elő.

Jelenleg 85 igazolt labdarúgó tartozik az SZSE-hez, de a vezetőség a következő idénytől tervezi az ovifoci beindítását is, illetve egy öregfiúk csapat nevezését a megyei bajnokságba.


 

Címkék#Szomód

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!