Közélet

2016.05.11. 19:55

Félmillióan már tuti szorgosabbak, mint egy éve

Május 1-ig több mint 2,1 millió szja-bevallás látszik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerében, ez pedig megközelítőleg félmillióval több, mint tavaly ilyenkor. A kitöltött bevallások fele Ügyfélkapun érkezett, illetve a NAV-tól bevallási ajánlatként, Ügyfélkapun jutott el az adózókhoz.

kemmau.h

Abból a több mint 1,6 millió adózóból, akik maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, 800 ezren a teljes, 816 ezren a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották, míg mintegy 23 ezren döntöttek az idén utoljára választható „söralátét” bevallás mellett. Emellett mintegy félmillió ügyfélnek készít bevallást vagy bevallási ajánlatot a hivatal.

Már csak tíz napjuk van azoknak, akik még nem készítették el személyijövedelemadó-bevallásukat. A NAV közzétette a leggyakoribb hibák elkerüléséről és a legfontosabb információkról szóló rövidfilmjét, amelyet Facebook-oldalukon is elérhetünk.

" data-width="650" data-show-text="false">
">">SZJA - Figyeljen a részletekreSzja-bevallás: ügyelni kell a részletekre is

Március végéig mintegy 890 ezer adózó maga nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezer adózó kérte a NAV közremûködését a bevallás elkészítésében és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami 2016 újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent. A hibásan érkezett bevallások nagy részét már javította a hivatal, bizonyos hibákhoz azonban az ügyfelek közremûködése szükséges.

A NAV az elsõ három hónapban érkezett bevallásokban elõforduló, többségében egyszerû tévesztéseket hivatalból, az egyéb hibákat az ügyfelek közremûködésével már javarészt javította.

Az szja-bevallások jellemzõ hibái:

• a papíron benyújtott bevallás fõlapjáról hiányzik az aláírás

• a visszaigényelhetõ adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím

• nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelezõ kitölteni);

• a családi kedvezménnyel vagy az elsõ házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak

• a kifizetõ által levont adóelõleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

A www.nav.gov.hu/szja/szja új aloldalán – amit eddig mintegy 100 ezren kerestek fel –elérhetõ Általános Nyomtatványkitöltõ program segít a hibák elkerülésében, illetve javításában. Sõt, bizonyos adatokat, az alapadatok megadása után önállóan kiszámol. Az elektronikusan kitöltött nyomtatvány az Ügyfélkapun át pillanatok alatt továbbítható a NAV-hoz. A kitöltõ program az „Szja-bevallások letöltése egyszerûen” menüpont alatt néhány kattintással letölthetõ és telepíthetõ.

Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy mûködõ e-mail címre és egy felhasználó névre van szükség. A sorban állást elkerülhetik azok, akik a központi ügyfélszolgálatokon Ügyfélkapu ügyintézésre idõpontot foglalnak.

Posted by Nemzeti Adó- és Vámhivatal on Donnerstag, 14. April 2016

Az szja-bevallások jellemző hibái:
- a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás
- a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím
- nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);
- a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak
- a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

 
Bizonyos adóügyek – bevallás javítása, adófolyószámla lekérdezése, a nyilvántartott adatok módosítása – telefonon is intézhetők a NAV megújult Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC), a 06-40/20-21-22-es számon.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!