Jegyzet: Jót s jól

  A rossz és a jó megörökítői. Ha szabad volt nekik, ha nem, leírták, vászonra mentették, kőbe zárták a fájdalmat és a szeretetet, az emberséget és az állattá változó embert.

Szükség van a krónikásokra, akiket mindig támogattak, tiltottak vagy tűrtek. A gonoszságot leleplezőkre és a jót felfedezőkre egyaránt. Úgy teljes a valóság, ha bemutatjuk a rombolást is, meg az építkezést, az igazmondást és a hazugságot. Így kerek a világ.



Sajtómunkásnak is nevezik az újságírót. Szabad országban azt írja, amit szabad, mondják-mondjuk gyakran tréfásan. Vagy keserűen? (Jó, persze létezik a világháló mocskolódó, gátlástalan része; névtelen vagy nevüket is vállaló sötét bunkókkal, de az messze áll az újságírástól.).

Március idusa előtt érdemes mindezen elgondolkodni. Érdemes a média minden munkásának eltöprengenie azon, miről és kiről ír, mit és miért. És persze ugyanezen a Kedves Olvasóknak is. Előtte egy alapigazság: nincsen bármikor alkalmazható recept, nincsen kétségbe vonhatatlan igazság. Nincs tévedhetetlen véleményalkotó vagy -formáló napilapban, tévében, rádióban. Ahogyan a politikusok között sincs, bárki bármit állít.

A sajtó szabadságához szorosan hozzátartozik a választás szabadsága is. Úgy tartom, nekem az a meggyőződésem, ha megpróbálok nap mint nap jót s jól írni, azzal használok. Néha közvetlenül, gyakrabban közvetve. Rám ez méretett, de elismerem azokat a kollégákat is, akik a sötét oldal krónikásai. "Csak" higgyék el, higgyük el: fontos, hogy az igazat írják, írjuk. Annak mozaikjait tegyük az olvasó elé, amivel kapcsolatban megbizonyosodtunk, hogy igaz. Majd utána ő összerakja, ahogyan szeretné.

A sajtó szabadságáról kellett volna írnom, arra kértek. Nem biztos, hogy sikerült. Azért remélem, elgondolkodnak néhányan, akik eddig eljutottak az olvasásban. Saját véleményem után, az ünnep előtt fontosnak tartom a végére, hogy Utassy József soraival felszólítsam én is 1848 költőjét, hogy segítsen nekünk, most, 2016 tavaszán: "Talpra Petőfi! Sírodat rázom: Szólj még egyszer a Szabadságról!"