Sport

2015.06.03. 12:20

Kajak-kenu: Csokor Erik ott folytatta, ahol tavaly abbhagyta

A tatai Hódysport SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői a maraton magyar bajnokságon és a diákolimpián is gyűjtögették az érmeket.

H. K.

A hosszú téli alapozást követően a tatai Hódysport SE kajak-kenu szakosztályának tagjai nemrég két tétversenyen is részt vettek, amelyek egyaránt beleszámítanak a szezon végén majd az egyesületi rangsor felállításában. Így az elmúlt két hétben hivatalon is kezdetét vette az idény. Császár Attila, a Hódysport SE vezetőedzőjét kérdeztük, hogyan sikerült a formaidőzítés a gyerekeknek, illetve sikerült-e berendezkednie a klubnak az „új otthonában”.

– Két seregszemlén is túl vannak már. Milyen eredmények születtek a győri maraton magyar bajnokságon, illetve az országos diákolimpián Sukorón?
– Azt hiszem az edző kollégáimmal nevében is mondhatom, maximálisan elégedettek lehetünk a fiatalok teljesítményével. Talán jobb helyezések is születtek, mint amit vártunk. Ha jól emlékszem, akkor a tavalyi évhez képest is eredményesebbek vagyunk. Azért nagy szó versenyzőink részéről, mert mi ugye speciálisabb körülmények között készülünk, mint általában a többiek. Kevesebb kilométer van a karokban, hiszen később mehetünk vízre. Sajnos rövid időt hagytak a versenynaptárban a két megmérettetést között, mert mindössze egy hét különbséggel rendezték meg. Át kellett hamar állnunk a hosszabb távról a rövidebbre. Ezt a nehézséget azonban áthidalták, és mindhárom színű éremből jutott nekünk.

– Csokor Erik szinte mindent megnyert tavaly, ahol elindult, ráadásul a fiatal tehetséget az előző esztendőben az év legkiválóbb versenyzőjének az egyesületnél. Idénre is átmentette ezt a remek formát Erik?
– Igen, mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a maratonin a serdülőknél, az ötödik korcsoportban, K1-ben, tizenöt kilométeren a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Az országos diákolimpián pedig K1-ben, a serdülőknél kétszáz méteren – tizenkét előfutam volt – aranyérmet szerzett, 1000 méteren szintén. Sőt, utóbbinál három hajó hossznyi pipálta le a mögötte lévőket. Ezzel az eredménnyel az ifik között is második lett volna. Edzőjével, Czina László egyébként megbeszéltük, június végén elindítjuk Eriket Szegeden, az ifi válogatón.

– Ez akkor elég nagy falat lehet még Eriknek, hiszen még csak serdülő korú, vagy „teher alatt nő a pálma”?
– Elvárás nincs vele szemben, hiszen tizenöt éves fiatalról van szó, és három évvel idősebbek ellen küzd majd. Ennek ellenére a lényeg, hogy riválisaik „megtanulják” a nevét lassan, legyen kitől félni a későbbiekben... Bízunk bben az 1-6. helyezés valamelyikét megszerzi majd.

– Elkészült az ökoturisztikai központ is, amelyben otthonra lelt az egyesület immár modernebb, felszereltebb környezetben készülhetnek. Be tudtak már rendezkedni új „bázisukra”?
– Hetvenöt gyereknek váltottam ki a versenyengedélyt, a többieknek még nem, mert ők nemrég kezdték elsajátítani az alapokat. Körülbelül egyébként 150-200 fiatallal dolgozunk az edzői stábbal. Tehát kell a hely, azonban tényleg vonzó a szülők és leendő tanítványaink számára is, hogy szuper helyen tréningezhetünk. Tanmedence beülőit – kilenc hely lesz – most készítik, ősztől nagy segítség lesz, ha nem tudunk a tavon edzeni. A kicsik jobban meg tudják tanulni a helyes technikát, odafigyelni a helyes mozgásra, úgymond „laboratóriumi” körülmények között, hiszen akkor nem hullámzik ugye a víz.

– Melyik lesz a következő viadal, amelyen helyt kell állnia a fiataloknak?
– Az Eszkimó-Indián Játékok selejtezője június 20-án lesz Esztergomban, játékos ügyesség fejlesztő feladatokkal a kicsiknek. Négy helyszínen rendeznek selejtezőket, a döntőt pedig szeptemberben, a maratoni kajak-kenu vb-n tartják meg Győrben. A gyerekeknek is nagy élmény lesz majd. Utána következik a vidékbajnokság július 3-án Sukorón. Ennek a hónapnak a végén pedig a síkvízi magyar bajnokság szintén Sukorón.

A tatai Hódysport SE kajak-kenu szakosztályának eredményei
Maraton magyar bajnokság: Győr: K1 serdülő fiú V. korcsoport, 15 km: Csokor Erik 1. hely, K1 kölyök, lány IV. korcsoport, 10 km: Pazár Anna 3. hely, MK1 gyermek lány, I. korcsoport, 5 km: Almási Lili 3. hely, K1 férfi kölyök IV. korcsoport, 10 km: Almási Roland 3. hely, MK2 férfi gyermek I. korcsoport, 5 km: Nagy Ábel-Dedinszky Ádám 2. hely, MK2 férfi gyermek I. korcsoport: Bolehradszki Barnabás-Szentirmay Bence 5. hely, K2 serdülő V. korcsoport 15 km: Csokor Erik-Kórósi-Siklódi Péter 5. hely, K1 női kölyök III. korcsoport: Flaskár Fruzsina 6. hely.
Országos diákolimpia: Sukoró: K1 serdülő 200 méter V. korcsoport: Csokor Erik 1. hely, K1 serdülő fiú 1000 méter V. korcsoport: Csokor Erik 1. hely, MK1 gyermek lány I. korcsoport 2000 méter: Almási Lili 3. hely, K1 kölyök lány 1000 méter, IV. korcsoport: Pazár Anna 3. hely, MK1 lány gyermek, I. korcsoport: Klugman Maja 6. hely, K4 serdülő fiú 1000 méter: Kórósi-Siklódi Péter-Császár Gergő-Csokor Erik-Selmeci Dániel.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!