Az egyik legromantikusabb városban nősül meg a népszerű humorista

– Hogyan telik egy hivatásos humorista egy napja?
– Az átlaghoz képest épp fordítva. Ennek súlyos – vagy ha úgy tetszik, súlytalan – következménye, hogy a bioritmusom is felborult egy ideje. Este 9-10 óra körül van a csúcs, aztán pörgök még egy kicsit, végül kidőlök, mint egy darab fa. Napközben jut idő a saját dolgaim intézésére. Egyebek mellett akkor megyek postára. Fellépésre hoznak-visznek, kiszállok, beszállok. Ilyen az életem. Ezt szeretem. Ja, és szervezem az esküvőt...

– Kiss Ádám beköti valakinek a fejét? Mikor? Hol?
– Ez az én titkos dátumom. Lesz valamikor. Nyár végén, ősz elején. Annyit elárulok, hogy az Öreg-tó partján lesz.

– A násznép? Bensőséges családi összejövetel lesz, vagy „ereszd el a hajam”-parti?
– Százharmincan leszünk. Esetemben ez a bensőséges.

– Milyen Kiss Ádám civilben, reflektorfény nélkül?
– Nagyjából ilyen, mint akit most magad előtt látsz. Ez egy őszinte műfaj. Hogy nézne ki, ha megjátszanám magam? Persze sok humorista depressziós. Ha sokat adsz ki magadból minden este, akkor egy idő után már nem lesz mit. Kiégsz. Robin Williams most ölte meg magát. Miért? Ezért. Tíz éve vagyok színpadon. Most vagyok harminc éves. Hál'' istennek még nem unom, nem őrültem bele, nem ugrottam ki az ablakon. Kilencven százalékban ugyanilyen vagyok.

– Hogyan indult a karriered?
– Világéletemben ezt szerettem volna csinálni. Édesapámtól örököltem a humoromat, de volt egy nagy példaképem. Valaki tűzoltó, valaki rendőr, valaki meg Fábry Sándor akart lenni. Tizenhárom éves korom óta Esti Showder-függő voltam. Minden egyes adást felvettem videokazettára, és másnapra szóról szóra betanultam. Így ha valaki az iskolában nem látta az előző adást, fel tudtam neki mondani. A gimnáziumban, 2002 decemberében volt a szalagavatóm, akkor mondtam az osztályfőnöknek, hogy 1974 óta minden osztály táncol, ebben nincs semmi kreativitás. Én inkább összefoglalnám egy tízperces műsorban, hogy mi történt az osztállyal hat év alatt, és előadnám.

– Hogy lehet mindig megújulni, mindenhol picit mást mutatni, mondani?
– Az emberek nem azon röhögnek, ami igaz, hanem azon, ami vicces. Fel kell építeni egy műsort. Nyilván másfél órát nem lehet rögtönözni. Persze a sztori töredékének meg kell lennie, hogy azt kicsit ki tudjam színezni, fel tudjam tupírozni. Tudjam csiszolgatni, mint a gyémántot, öntözni, mint egy tulipánt. Az anyag csak akkor megy le a tévébe, ha a poént már tíz-tizenöt helyszínen különböző közönség előtt elmondtam és nevettek rajta. Amikor már vevő rá gyerek, idős, cégvezető is, na, akkor van készen.

– Tíz év munkában mennyi extrém eset volt?
– Minden este szuper a maga módján. Három kellemetlen sztorim volt ennyi idő alatt, amikor valaki rosszul lett és elvitte a mentő. Serdülőkoromban volt néhány meghökkentő eset, ezeknek köszönhetően erősödtem meg. Ma bárhová és bárki elé odaállíthatnak. Mára a közönség is átalakult picit: ha meglátnak az utcán, elkezdenek sugdolózni, felvesznek egy olyan viselkedést, hogy nehogy olyat csináljanak, amiből én esetleg viccet kreálok. Amikor pedig én látom, hogy figyelnek, akkor már én sem vagyok természetes, így nagyon nehéz hétköznapi sztorikat gyűjteni. A másik véglet, amikor valaki üldöz a történeteivel, hogy mondjam el a tévében, mert az nagyon jó.

– Egy humoristának van kedvenc vicce?
– Úgy gondolom, viccet mesélni bárki tud. Én meg a saját vicceimet mondom, azokat szeretem. A mai napig visszanézem a fellépéseket. Hál'' istennek már csak a vágás és a szerkesztés miatt fontos ez.

– A roast (égetés, alázás) műfaja – amivel most járjátok az országot – itthon a közelmúltig ismeretlen volt, mennyire értékeli a közönség?
– Egyre jobban kezdenek ráérezni. Persze, van, aki még furcsán nézi, mert tényleg tud megdöbbentő lenni. Olykor nem lehet eldönteni, hogy tényleg cseszegetjük egymást, vagy csak viccelünk, de erről szól az egész műfaj. De nagyon laza a hangulat, Ganxsta Zolee is egyre jobb, elkapta a ritmust, visszaszólogat. Látszik a műsoron, hogy nincs megírva, és ezt értékeli a közönség.

– Vállalnál hasonló műsort? Fábry Sándor is több mint egy évtizeden keresztül zászlóshajója volt a magyar talk-shownak...
– Sok felkérést kaptam az elmúlt években. Volt, hogy csináltam is volna, de most már nem. Most legyek Kasza Tibi vetélytársa? Ha tíz éve azt mondják nekem, hogy talk show, azonnal vállaltam volna, de 2015-ben, az internetes tévé korában már máshogy állok hozzá, a kereskedelmi televíziózásnak még egy pár éve lehet hátra... szerintem.