Sport

2015.04.27. 11:27

Karnyújtásnyira vannak a bronzéremtől a dági röplabdások

A 2012-13-as szezonban „klubcsúcsot” állított fel a kilencszáz lelket számláló kistelepülés csapata azzal, hogy a Magyar Kupában és a bajnokságban is harmadik lett. A kupabronz már megvan, nemsokára pedig a bajnoki is meglehet...

P.J.

Férfi NB I., a 3. helyért, 4. mérkőzés
Dági KSE – Vegyész RC Kazincbarcika
Dág, szerda: 18 óra.

Az egyesület történetének legjobb eredményét két éve érte el a DKSE. Most ennek a megismétlésére nyílt óriási lehetőség. Pedig az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot a „vegyészek” kezdték, úgymond pályaelőnnyel. A hétvégén azonban óriási, 140 perces csatában, idegenben csente el ezt az előnyt Szauter Ferenc vezetőedző csapata. Így a szerdai, negyedik találkozón, hazai környezetben kaparinthatja meg a bronzérmet a Dág. Ez pedig csúcsbeállításnak számítana.

Zirigh Balázs, a dágiak egyik frontembere elmondta, érthető módon jó a hangulat az együttesnél. Bár a srácok kissé fáradtak, de mindent elkövetnek, hogy újból megszerezzék a harmadik helyet. Ehhez a „mutatványhoz” a telt ház és a fantasztikus hangulat szinte garantált. A lelkes dági szurkolók jelenthetik a hetedik mezőnyjátékost a házigazdáknál. Szükség is lesz a buzdításukra, hiszen a Kazincbarcikának ez az utolsó szalmaszál, amibe még kapaszkodhat. De ismerve a megyebeli gárda elszántságát, a dágiak aligha adnak esélyt arra, hogy a vendégek kiénekeljék a sajtot a „csőrükből...”.

A találkozón Horváth M. és Katona Ágnes fújják majd a sípot. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 2-1 a Dág javára.

Címkék#Dág

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!