Közélet

2014.12.23. 14:30

Halevésben is Európa mögött kullogunk :(

Tatabánya egyik nagyáruházának parkolójában a halárus előtt kígyózó sorok jelzik a szenteste közeledtét. A karácsonyi hagyományok nem változtak, még mindig leginkább halászlé, rántott hal kerül a tányérokra december 24-én.

W. Zs.

A hazai éves halfogyasztás emelkedett, a 2011-es évi 2,3 kilóról mostanra elérte a négy kilogrammot fejenként. Az európai átlagtól még így is elmaradunk: egyes tenger melletti országokban az egy főre jutó halfogyasztás eléri a 20 kilogrammot is.

Az árus szerint a vásárlók nagyon keresik az élő halat, mert egész évben alig lehet kapni. Az általános tapasztalat szerint karácsonykor veszik hazánkban a legtöbb halat, sok településen az egész éves mennyiség hetven százalékát.

A többség már gondoskodott a karácsonyi halról. Főként a ponty fogy. A hal ára nemigen változott tavaly óta, az élő pontyért 990 forintot kell fizetni kilónként. A komáromi árusok Szőnyből, a Bocska-tóból hozzák a szállítmányt. összesen 4 mázsát.

A halas tulajdonosa kérdésünkre elmondta: a pontyon kívül a busát viszik még rántani, a harcsából, mely szintén a legkeresettebb halak közé tartozik, leginkább pörkölt készül. A busáért kilónként 590 forint körüli árat, a harcsáért 1990-at kérnek a kereskedők.

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a december 17-én hatályba lépő minisztériumi rendelet megszabja, értékesítésig a halak tárolhatók tartályban – jelen esetben vízkeringetős és oxigénnel dúsított a tartályban – , eladni csak olyan kábítást követően szabad, amellyel biztosítható, hogy a hal az eszméletét nem nyeri vissza. A rendelet szerint élő állapotban nem értékesíthetők horgásztóból kifogott halak sem, ez esetben is csak a kábítást követően szabad eladni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!