Gazdaság

2014.11.28. 10:10

Dél-koreai vállalat segíthet az elbocsátott nokiásokon

Magyarországot választotta következő befektetése helyszínéül az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries: a járműipari cég Komáromban építi fel új, tizedik üzemét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Szöulban rendezett dél-koreai–magyar üzleti fórumon.

kemma.hu

A vállalat 2015 és 2018 között megvalósuló beruházásának értéke mintegy 35 millió dollár (8,6 milliárd forint) lesz. Első lépésben 120 új munkahelyet hoznak majd létre, de később a foglalkoztatottak száma elérheti a 250-et.

Dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere a 24 Óra érdeklődésére elmondta, hogy hosszú tárgyalássorozat örvendetes végeredményét közölte a miniszter. Egy már meglévő üzemcsarnokba költözik a Woory Industries. Emlékeztetett arra, hogy néhány hónappal ezelőtt a Foxconn, egy hónapja az Alumetál jelentette be, hogy a határ menti várost választja magyarországi gyárának helyszínéül.

– A munkanélküliségi mutató már most kimagaslóan jó, hiszen mindössze 3,1 százalék, és ez a következő években tovább javulhat – tette hozzá a polgármester. – Az is fontos, hogy tovább növekszik az iparűzési adóból befolyó bevétel. Ennek révén majd újabb tervek valósulhatnak meg, még komfortosabbá válhat a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!