Sport

2014.11.23. 07:51

Schmitt Pál maga jelentkezett be a Nemzet Sportolója címért?

A Bors úgy tudja, a csütörtöki egyeztetésen nem sok kétség merült fel, ki örökli a Grosics Gyula halálával megüresedett posztot.

borsonline.hu/kemma.hu

A lap úgy értesült, nem sokkal az Aranycsapat és a Tatabányai Bányász egykori legendás kapusának halála után Schmitt Pál konkrétan bejelentkezett a kormánynál a megüresedett helyre. Kárpáti György pedig már hetekkel ezelőtt nyíltan beszélt többeknek arról, hogy Schmitt lesz a befutó.

Mindenesetre Portisch Lajos, aki a tisztség 2004-es életre hívása óta tagja az elitklubnak, a Borsnak nyilatkozva eloszlatott néhány félreértést. Nem igaz például, hogy a kormány 14 névből álló listáról engedte szavazni a tagokat, szerinte maga a procedúra teljesen korrekt módon zajlott, és a helyszínen semmiféle felső nyomás nem volt tapasztalható.

– Olyannyira nem, hogy Simicskó István sportállamtitkár és Szabó Bence, a MOB főtitkára fölajánlotta, hogy a szavazás idejére kifárad. De mi mondtuk nekik: fölösleges – árulta el a sakknagymester. Azt viszont nem tagadta: nem sok kétség merült fel azzal kapcsolatban, ki lesz a befutó.

Állítólag a jelenlévők ugyan megállapodtak abban, hogy rengetegen méltóak volnának a Nemzet Sportolója-címre, de mivel hatan kifejezetten Schmittet támogatva érkeztek, a szavazás puszta formalitássá lényegült. Schmittre hatan, Magyar Zoltánra ketten adták a voksukat, ketten pedig tartózkodtak (az Izraelben élő Keleti Ágnes nem vett részt a jelöltállításban).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!