Kék hírek, bulvár

2014.07.08. 13:44

Símaszk a kocsiban, álkulcs a zárban, a Zsuzsi meg sehol

Budapestről utazott Komáromba a páros, hogy betörjenek és pénzt szerezzenek, de pórul jártak. Az egyik lakótelepi lakásban ugyanis otthon volt a házigazda, a szomszéd ráadásul leteperte az egyik betörőt.

kemma.hu

K. Henrik azt állította, hogy egy komáromi lányt akart meglátogatni, arra azonban már nem adott magyarázatot, miért álkulccsal ment be a komáromi lakásba, ahol Zsuzsinak még a hírét sem hallották.

Az egyik lakó fogta el és tartotta vissza K. Henriket július 7-én. A 45 éves budapesti férfi azt hitte, senki sincs otthon, de tévedett. A sértett az illemhelyről kilépve lakása előszobájában szembe találkozott a két férfival, akik értékszerzés nélkül azonnal elmenekültek. K. Henrik társa kijutott a lépcsőházból, a budapesti férfit azonban az egyik szomszéd földre vitte, így várta meg a helyszínre siető rendőröket.

A rendőrök átkutatták a férfi ruházatát, melyek között megtalálták annak a gépjárműnek a kulcsát, mellyel a gyanúsítottak Budapestről Komáromba jöttek. Az autót a nyomozók a városban megtalálták és átvizsgálták. Egy hátizsákban szövetkesztyűt, símaszkot találtak, melyeket a járművel együtt lefoglalt a Komáromi Rendőrkapitányság.

K. Henriket a rendőrök előállították a rendőrségre. Gyanúsítotti kihallgatásán a 45 éves férfi végül elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy társával betörési szándékkal érkeztek a Duna-parti városba. A lépcsőház minden lakásába behallgattak. A negyedik emeleti otthont választották ki, ahonnan végül üres kézzel távoztak.

Azt is bevallotta, hogy elsősorban készpénzt kerestek és vittek volna. K. Henriket lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!