Közélet

2014.07.08. 10:35

Húzzák, tolják, ünneplik a kocsi kocsit

Szűkebb hazánk kulturális és sportéletének egyik kiemelkedő eseménye a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál, amelyet immáron tizenhatodik alkalommal rendeznek meg július 11-13. között Kocson.

kemma.hu

A látványos fesztivál az európai hírű találmánynak és a kocsikészítő mesterembereknek kíván emléket állítani. Bízva abban, hogy ez a hagyomány nemzedékről, nemzedékre tovább él. A háromnapos rendezvénysorozat mára már országos hírűvé és nemzetközivé nőtte ki magát.

A rendezvény keretén belül július 12-én lesz a nagy izgalommal vár a kocsitoló verseny. A rangos eseményen, a színes programoknak köszönhetően valamennyi korosztály jól szórakozhat, hiszen a nagy attrakció mellett lesz – egyebek mellett – fogathajtó bemutató és első ízben – július 13-án – a gézengúzok kocsitoló viadala is.

De szerveznek reneszánsz sprintet és gladiátor húzó versenyt. Az érdeklődők különböző, a kocsi készítéséhez nélkülözhetetlen mesterségekkel ismerkedhetnek meg a fesztivál helyszínén. Emlékképek Kocsról címmel nyílik kiállítás, de lesz díszmadár és kutyás bemutató, valamint koncertek teszik teljessé a programkínálatot.

Az idei év mottója: „Szülőföldem Kocs”, ennek jegyében külön érdekességekkel várják haza a Kocsról elszármazottakat.
A XVI. fesztivált hivatalos megnyitója a Kocsi Református Templomban lesz, 12-én 14 órakor. A résztvevők a Faluház előtt gyülekeznek.

Címkék#kocs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!