Közélet

2014.04.22. 07:09

Össznépi locsolkodás Tatabányán

Igazi locsolkodós-játszóházas-húsvéti sokadalom várta az érdeklődőket hétfő délután Tatabánya Fő terén.

Veizer Tamás

Tatabányán, ahogy ígérték, mindig történik valami az Árpád téren. Tavaly már idecsalogatta a helybelieket a nyuszi, és az idén sem volt ez másképp: húsvét hétfőn jó hangulatú, színes, hagyományőrző húsvéti rendezvényre várták az érdeklődőket. Vasárnap Jézus feltámadását ünnepelte a keresztény világ, más országoktól eltérően viszont Magyarországon húsvét hétfő volt a nagy ünnep, a locsolkodásé, a vidámságé, a tréfás műsoroké, és ebben most itt sem volt hiány.

Jöttek is szép számmal a tatabányaiak (és még távolabb lakók is), és nem véletlenül. Volt, akiket a fakörhinta, a népi játékpark, játszóház, a táncház, bábelőadás vonzott a térre, és volt, akik azért jöttek ide, mert beneveztek a Tatabánya legszebb, legdíszesebb tojása című versenybe. Itt azokat a munkákat értékelte a szakértő zsűri, akik kézzel festett legszebb tojásokkal indultak a húsvéti viadalon. Persze voltak, akik a Bányász Táncegyüttes szép ruhába öltözött lányai és táncos lábú legényei miatt kerekedtek fel.

Aztán a tatabányai Bányász Táncegyüttes vette birtokba az egész teret: táncoltak, énekeltek, táncházat szerveztek, amelybe sok gyerek és a felnőtt bekapcsolódott. Aztán a legények jól meglocsolták a lányokat. Hiába, a hagyomány az hagyomány. Aztán az Újra Zenekar remek műsorával zárult a húsvét a tatabányai Árpád téren.

Veizer Tamás -->

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!