Közélet

2013.12.05. 17:08

Pónifogaton érkezett Tatára a Mikulás

Sűrű a programja ezekben a napokban a fehérszakállúnak, így a Geszti Óvoda apróságaival is csak rövid időt tölthetett szerdán, mielőtt elindult volna hozzájuk az ajándékaival.

kemma.hu

A mintegy száz aprótalpú dalokkal csalogatta elő a Mikulást, aki a Sjáli Szórakoztató Parkban fogadta őket Straubinger Zoltánnal, és a Tata és Térségbeli Lovasélet Fejlesztő Szövetség egyik képviselőjével, Múth Jánossal.
Már maga az érkezés is meglepetés volt: a gyerekek hol az eget kémlelték, hol a főút felé lestek, vagy az épp az egyik épület mögé kukucskáltak, amikor végre megérkezett a Mikulás. A rénszarvasok húzta szán helyett ezúttal shetlandi pónik mögé kötött fogaton gördült be a gyerekek közé, akik egy forró csokit is kaptak.

Ahogy megtudtuk, a Mikulásnak a mai és pénteki napon ismét a Sjáli környékén volt és lesz dolga, hiszen újabb csapat óvodást lepnek meg a szórakoztató parkban.

Ahogy Straubinger Zoltántól, a létesítmény és a szövetség vezetőjétől megtudtuk: céljuk, hogy a lovas hagyományokkal, a lovakkal mind több gyermeket megismertessenek, s hogy egy újabb programmal örvendeztessék meg őket a Lóvoda-nap mellett.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!