1956-ra emlékezünk

Márai Sándor Mennyből az angyal című versét Csurka László szavalja

Előzmények

Sztálin 1953-as halála után Magyarországon is változásokat eszközölt Moszkva, például leváltották Rákosi Mátyást, a Minisztertanács elnökét, vagyis az akkori miniszterelnököt.

A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának első- és főtitkára, az ötvenes évek elején Magyarország miniszterelnöke, diktátora.

A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve 1952-re érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népek bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni.

Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956 július 18-án szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége első titkári tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott, s többet már nem is tért haza. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.

Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” egyik kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1957. május 9-én az Országgyűlés megfosztotta mandátumától és az elnöki tanácsi tagságától is. Novemberben Moszkvából a Fekete-tenger mellett fekvő Krasznodarba telepítették ki. Innentől kezdve rendíthetetlenül ostromolta a szovjet pártvezetést leveleivel, hogy járjanak közbe visszatérésének ügyében.

1953. július 4-én összeült a megválasztott országgyűlés, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártja által kijelölt új miniszterelnök Nagy Imre megtartotta miniszterelnöki beszédét. Nagy Imre 1956-os népszerűségét ekkor alapozza meg. A mezőgazdaság helyzetének fellendítése érdekében Nagy Imre visszafogta a nehézipart, leállította az erőszakos téeszesítést, sőt ezekből már ki is lehetett lépni. Nagy Imre az egész lakosságnak kedvezett, mikor leszállítatta az árakat, felemelte a béreket.  Az új miniszter közkegyelmi intézkedéseivel is szimpatizált a lakosság. Megszüntette a kitelepítéseket, az internálótáborokat.
Nagy Imre miniszterelnöki pályafutása mégsem volt hosszú életű, pártellenesnek bélyegezték Moszkvában 1955-ben.

Rákosi Mátyás 1954 novemberében Moszkvából hazatérve támadásba lendült Nagy Imre ellen, mely eredményeképp és Moszkva utasítására 1955-ben Hegedűs András lett a miniszterelnök. Hiába akartak ekkor a párt vezetői visszatérni az 1953 előtti pártállamisághoz, Nagy Imre ténykedésének hatására megváltozott az egész belpolitikai helyzet, és a társadalom is egyre erőteljesebben kívánta a változásokat, melyeket Nagy Imre elkezdett, és a társadalom jelentős erői szimpatizáltak a leváltott miniszterelnökkel. „Az új szakasz idején hatalmas erkölcsi erők szabadultak fel”.

1956 nyarán Moszkva is ráébredt, hogy Rákosi nem volt jó választás, és helyére Gerő Ernőt helyezték. A nép vele sem szimpatizált, miközben szeptember 17-én  az Írószövetség Nagy Imre mellett tüntetett. Kiteljesedett a sajtó ellenállása is, a II. ötéves terv semmi jóval nem kecsegtetett, felemelték az ipari normákat. Újra nőtt a nyomás. Végül, hogy a lakosság ellenérzéseit csökkentsék, visszavették a pártba Nagy Imrét.

Október 16-án Szegeden megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, vagyis a MEFESZ. 
A „Szuezi válság” szintén közrejátszott a magyar forradalom külföldi fogadtatásában. Világpolitikai szempontból fontosabb is volt az, hogy Egyiptom államosította a Szuezi-csatornát, mint népünk felkelése. A Szovjetunió ugyanis támogatta Egyiptomot, miközben Izrael, pont a kelet-európai válságot kihasználva támadta meg Egyiptomot. A válság ideje alatt a Szovjetunió végig a magyar kérdést feszegette, és végül csak november 6-án, két nappal a szovjet tanok bevonulása után írták alá a tűzszüneti megállapodást a felek. Hazánkban az oroszoknak, Egyiptomban az Amerikai Egyesült Államoknak, és a nyugati hatalmaknak kedvezett ez a paktum.

1956 nyarán a Szovjetunió kidolgozta a Volna (hullám, hullámzó tömeg) fedőnevű akciót, a magyar-, és lengyelországi egyre fezsültebb helyzet miatt. A haditervet egy „várható ellenforradalmi lázadás” felszámolására dolgozták ki. Mindenesetre október 22-én már készenléti állapotot hirdettek a szovjet hadsereg hazánkban állomásozó alakulatainál. 

A forradalom kitörése, a szabadságharc

A budapesti fiatalok szimpátiatüntetésének napján jelentek meg az első lyukas zászlók, melyekből kivágták a szovjetek által zászlónkra kényszerített címert. „A gyűlöl Rákosi-címert” vágták ki a tüntetők a nemzeti lobogókról. Nagy Imrét kifütyülték, mikor elvtársaknak nevezte a tömeget, végül a „Magyarok! Barátaim!” megszólítást használta a politikus.

Október 23-án éjszaka már Budapestre vonult a tatai Dózsa György Páncélos és Lövész Tiszti Iskola parancsnokának, Lázár Tivadar ezredesnek az alakulata,  a fővárosban pedig megkezdődött a forradalom. 

Budapesten eközben ledöntötték a Sztálin-szobrot, és az első fegyveres összecsapás is ezen az éjszakán zajlott le. A Rádió épületénél, a Nemzeti Múzeum mögött az ÁVÓ emberei többször a tömegbe lőttek, és mentőautónak álcázott gépkocsikon juttattak fegyvereket a Rádió épületébe. Másnap a Parlamentnél sortűz fogadta a tüntetőket, több száz halott maradt a Kossuth téren.

A fordulat

Alapvetően két részre osztható Nagy Imre (és kormányának) tevékenysége a forradalom alatt. Október 23-28 között a felkelés leállításáért, október 28-tól viszont a dicsőséges forradalomért, és annak vívmányaiért tett meg mindent a miniszterelnök, és kabinetje. 

Október 23-26 között 16 sortűz volt az ország különböző pontjain, október 26-29 között pedig 45. Míg az első esetben hat sörtűz követelt halálos áldozatokat, addig a „második turnusban” már 18 esetben voltak halálos áldozatok.

Október 28-án a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége átértékelte az „ellenforradalmat”; nemzeti demokratikus mozgalomnak nevezte azt, és Nagy Imre elrendelte a tűzszünetet.  Megkezdődött a szovjet csapatok kivonása (hivatalosan), létrehozták a Forradalmi Katonai Bizottságot, ám miközben folytak a tárgyalások a szovjet csapatok kivonulásáról, azok visszatértek az országba.

Látszólag nyertek a forradalmáról. A hangsúly a látszólagon van, ugyanis a Volna haditervvel a tarsolyukban a szovjetek egy pillanatig sem gondolták, hogy  Magyarország ne a legvidámabb, hanem a legfüggetlenebb barakk legyen. A szovjet hadvezetés a Honvédelmi minisztériumból Tökölre, a szovjet katonai bázisra települt át.  

Október 30-án zajlott a forradalom egyik legtragikusabb eseménye: a Köztársaság téri pártház ostroma. 
Azt, hogy tényleg bekövetkezett a fordulat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Magyar Dolgozók Pártja látszólag szembefordult önmagával, feloszlott, és megalapította a Magyar Szocialista Munkáspártot. Az új párthoz új lap is dukált, a skatulyából kilépni képtelen Szabad Nép helyett a Népszabadság lett az MSZMP központi lapja.
 
Szovjet beavatkozás, felkészülés a beavatkozásra

A Volna haditerv értelmében a szovjetek egy pillanatig sem gondolták komolyan, hogy lemondanak Magyarországról. November 1-jén reggel fél nyolckor a szovjet páncélosok megszállták a Ferihegyi repülőteret. Mikor Nagy Imre tudomást szerzett a szovjet csapatmozgásokról, magához hívatta Andropovot, de érdemben nem tudott tárgyalni a szovjet vezetővel. Ekkor Érd és Martonvásár között már csak tankokat lehetett látni.  

1954-ben kinevezték Magyarországra szovjet nagykövetnek. Andropov volt az egyik felelőse annak a szovjet döntésnek, hogy 1956-ban a szovjet csapatok megszállták Magyarországot.

November 3-án a szovjet csapatok lezárták az osztrák határt. Hajnalban szinte házszám-szinten pontos címekre indult meg a szovjet támadás, hogy leverje a magyar forradalmat.

A forradalom leverése, megtorlás
 
Losonczy Gézát, a Magyar Nemzet egyik főmunkatársát a Nagy Imre-csoporttal együtt Romániába internálták. Budapesten, a vizsgálati fogságban, mesterséges táplálás közben meghalt.  
Mecséri Jánost, az esztergomi hadosztály-parancsnokság vezetőjét kivégezték 1958-ban.

Az 1956-os forradalom nem ért véget november 4-én. Ad hoc jelleggel több városban is folytatódott a sztrájk, a munkabeszüntetés, de néhány hónap alatt az új kormány Kádár János vezetésével megszilárdította hatalmát. A MÚK-ból (Márciusban Újra Kezdjük) nem lett semmi.

Jelképrombolókat, pesti srácokat, forradalmárokat ítéltek halálra, vagy börtönbüntetésre. Az elítélteken, illetve preventív őrizetbe vetteken kívül több emberről „pártbizottsági és munkahelyi személyi nyilvántartásokat” vezettek. „Ezek az úgynevezett másodosztályú állampolgárok  nem számíthattak nagy jövőre a Kádár-rendszerben.” 

1956 novemberétől 1963-ig a hatalom fő célja a vele szemben állók megtörése, szervezeteiknek szétverése volt. Megszüntették a forradalomban életre hívott szervezeteket, de nem állították vissza a beszolgáltatási rendszert.

A forradalom utáni egy hónapban főleg a fegyveres ellenállók ellen harcolt a hatalom, és decemberre megszületett a hivatalos álláspont is: ami Magyarországon történt, nem más, mint ellenforradalom. Erre logikai szempontból szüksége volt az MSZMP-nek és a Szovjetuniónak, hiszen ha forradalom lett volna, akkor pont Kádárék, Rákosiék, Gerőék lettek volna a forradalom ellenségei, vagyis az ellenforradalmárok. A döntés ezért született a felkelés „ellenforradalmasításáról”.

Újra felállították az internálótáborokat. A forradalom résztvevői, szervezői elleni bosszúhadjárat akkor finomodott csak, mikor részleges amnesztiát hirdettek 1959-ben. 1963-ban hirdették ki a teljes amnesztiát, de ez a közkegyelem sem vonatkozott mindenkire. És volt, akire már nem is vonatkozhatott. 

A Nagy Imre-csoportot  jugoszláv nagykövetség elől „rabolták el”, és csak 1957 áprilisában hozták vissza őket Budapestre.

„A Nagy Imre-perben Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Malétár Pált halálra ítélték és kivégezték…A forradalom alatt 2562-en vesztették életüket, majd'' húszezren megsebesültek, megsérültek. A harcok során 720 szovjet katona esett el, 1500 megsebesült.

Gimes Miklós (1917-1958):

’54-ben a Szabad Nép külföldi tudósítója, később a Magyar Nemzet munkatársa. Déryvel a Nagy Imre köré szerveződő pártellenzék egyik legaktívabb tagja. Október 30-án az ő irányításával születik meg a Magyar szabadság című lap. Az újságírót halálra ítélték és kivégezték.

Magyarországot a forradalom leverése után kétszázezer férfi, nő és gyermek hagyta el. Húszezer forradalmárt zártak börtönbe. Kétszárharmincat halálra ítéltek és felakasztottak.

Nagy Imre az utolsó szó jogán így szólt a bíróságon: „Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelyeknek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket nekem vállalnom kell…Kegyelmet nem kérek.”
Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst június 16-án kivégezték.

Felhasznált irodalom:

Fejtő Ferenc: 1956 A magyar forradalom

Dr. Marossy Endre:1956 fiadnak hagyd örökül

Orbán Éva: Amit 1956-ról mindenkinek tudnia kell

Fakász Tibor: A forradalom tatai krónikája

Az 1956-os magyar forradalom

Gyurkó László: 1956

Dr. Marossy Endre:1956 fiadnak hagyd örökül

Orbán Éva: Amit 1956-ról mindenkinek tudnia kell

Fakász Tibor: A forradalom tatai krónikája

Az 1956-os magyar forradalom

Gyurkó László: 1956 Gimes Miklós (1917-1958): ’54-ben a Szabad Nép külföldi tudósítója, később a Magyar Nemzet munkatársa. Déryvel a Nagy Imre köré szerveződő pártellenzék egyik legaktívabb tagja. Október 30-án az ő irányításával születik meg a Magyar szabadság című lap. Az újságírót halálra ítélték és kivégezték. Jurij Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) Andropov a cári Oroszország Sztavropol Kormányzóságában, Naguckoje sztanyicán (kozák falu) született. Rövid ideig a ribinszki Víziszállítási Műszaki egyetem hallgatója volt, majd 1930-ban belépett a Komszomolba. 1939-ben lépett be a Kommunista Pártba, 1940–1944 között a Szovjet Karéliai-Finn Köztársaság Komszomol szervezetének első titkára volt. A második világháborúban Andropov a partizánmozgalomban harcolt, majd a háború után, 1951-ben került Moszkvába, a Párt Főtitkárságára.

1954-ben kinevezték Magyarországra szovjet nagykövetnek. Andropov volt az egyik felelőse annak a szovjet döntésnek, hogy 1956-ban a szovjet csapatok megszállták Magyarországot. Rákosi Mátyás (1982-1971) Rosenfeld Mátyás néven született.

A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának első- és főtitkára, az ötvenes évek elején Magyarország miniszterelnöke, diktátora.

A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve 1952-re érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népek bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni.

Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956 július 18-án szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége első titkári tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott, s többet már nem is tért haza. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.

Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” egyik kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1957. május 9-én az Országgyűlés megfosztotta mandátumától és az elnöki tanácsi tagságától is. Novemberben Moszkvából a Fekete-tenger mellett fekvő Krasznodarba telepítették ki. Innentől kezdve rendíthetetlenül ostromolta a szovjet pártvezetést leveleivel, hogy járjanak közbe visszatérésének ügyében. -->