Kék hírek, bulvár

2008.12.10. 12:25

Balhé a Spar-nál! Bontani kezdtek a hoppon maradt munkások

Körülbelül harmincan jelentek meg a Ságvári Endre úti Spar üzletnél, hogy elmaradt jussukat követeljék. A rongálástól sem riadtak vissza.

kemma.hu

[caption id="" align="alignleft" width="330"] A rendőrök hamar a helyszínre siettek, elejét venni a nagyobb ribilliónak (Fotó: Prokl Violetta)
[/caption]

A Kemma.hu információi szerint elszámolási vita áll a háttérben. Az üzlet építése idején egy vállalkozó és alvállalkozói között alakult ki a konfliktus, mert ez utóbbiak nem kapták meg tőle a nekik járó pénzt.

A helyszínre érkezők az épület hátsó részén a kazán épületének estek neki, elkezdték kipakolni onnan a kazánt és a csöveket. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy megakadályozza a további rongálást. Több tucat embert előállítottak. Az ügyben lopás és rongálás megalapozott gyanújával indíthatnak eljárást, de még azt is vizsgálják, hogy valóban tartoznak-e a rongálóknak, ahogy állították. Az mindenesetre már biztos, hogy szervezetten hajtották végre akciójukat.

A rendőrség helyszíni, elsődleges információi szerint az üzlet építésében korábban részt vett munkások azt sérelmezve, hogy nem kapták meg bérüket a bolthoz tartozó egyik helyiségben csöveket rongáltak meg, illetve az oda beszerelt kazánt kibontották, majd eltulajdonították, továbbá a tetőszigetelésben is kárt tettek . A rendőrök több tucat személyt állítottak elő a kapitányságra, kihallgatásuk megkezdődött.

Az anyagi kár összegszerű megállapítása folyamatban van.
Az ügyben a további eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás bűntette, illetve lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt szakértők bevonásával folytatja. Ennek során tisztázandó a bűncselekményben résztvevő minden egyes személy szerepe.

Laber Zsuzsanna, a Spar Magyarország Kft. kommunikációs vezetője elmondta, a cég büntető feljelentést tett rongálás bűncselekménye miatt, a társaság az elkövetőkkel szemben érvényesíteni fogja kárigényét.

- A támadás nem a SPAR Magyarország Kft. ellen irányult, hanem a kivitelező és bérbeadó ellen, akinek állítólag jelentős tartozása áll fenn, az épületegyüttes kivitelezését végző alvállalkozókkal szemben. A SPAR Magyarország Kft., mint az épületegyüttesen belüli egyik bérlő, az érvényes bérleti szerződésben foglaltak szerint, maradéktalanul és folyamatosan fizeti a bérleti díjat, és eleget tesz a szerződésben vállaltaknak - tette hozzá, és nyomatékosította: A SPAR nem áll semmiféle szerződéses kapcsolatban az alvállalkozókkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!