Közélet

2008.11.14. 20:43

Hétfőn bizonyítják: magyar, szlovák békében él Szlovákiában

A Zöldek Pártja november tizenhetedikén hétfőn az Esztergom és Párkány közti Mária Valéria hídon tart megemlékezést – tudtuk meg egy dunaszerdahelyi internetes portál munkatársától.

R. B.

Csernák Vilmos elmondta, hogy Robert Beňo, a Markíza tévé műsorvezetője hívta fel a hírrel; mely szerint „jóakaratú magyar és szlovák emberek a hídon helyeznek el egy közös virágcsokrot, egyrészt a nyolcvankilences forradalomra emlékezve, másrészt pedig a szlovák-magyar együttélés, együttműködés és barátság jegyében.

Az akció résztvevői hangsúlyozni szeretnék, hogy Szlovákiában békében élnek egymással szlovákok és magyarok, a konfliktusokat a politikusok gerjesztik, és az extrém megnyilvánulásokat a két államnak saját hatáskörében kell kezelnie, azaz a saját szélsőségeseit mindegyik államnak otthon kell kordában tartania.”

Mint megtudtuk, Párkányt és Esztergomot pont azért választották, mert a hídnak szimbolikus jelentősége van, nem elválaszt, hanem összeköt, a hidat ugyanis magyarok és szlovákok együtt alkották, teremtették újjá. Épp ezért minden békeszerető embert várnak, a hétfőn délután háromkor kezdődő rendezvényre. Azokat, akik a nyugodt baráti kapcsolatokat fontosnak tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!