Hírek

2005.05.14. 00:00

Sokat ért hajdanán a kengurucsel

Harminc esztendővel ezelőtt, 1975. május 14-én KEK-döntőt játszott a Ferencváros. A csapat a bázeli St. Jakob-stadionban attól a Dinamo Kijevtől kapott ki, amelyet akkor Európa legjobbjai között tartottak számon.

Malonyai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="291"] A bázeli döntőben az ukrán Oniscsenko cselez a ferencvárosi védők között. Patakin már túljutott, a kapuban a csapatkapitány, Géczi figyel
[/caption]Egy, az igazi karrierje elején járó (42 éves) edző és egy ifjú Fradi bizonyított a Kupagyőztesek Európa Kupája 1974–75-ös kiírásában. A régi, sok sikert (köztük 1965-ben VVK-győzelmet) elért futballisták közül csak Géczi kapust és Juhász Istvánt tartotta meg Dalnoki Jenő, a tapasztaltabbak közül Bálintra, Branikovitsra, Megyesire és Muchára számított, de jöttek a fiatalok: Ebedli, Nyilasi, Rab, Takács, Onhausz, Kelemen és Magyar.
Az első körben a Cardiff City ellen hozta a kötelezőt a Ferencváros, kettős győzelemmel jutott tovább (2-0, 4-1). A második fordulóban aztán a Liverpool következett. Az a csapat, amely 1973 és 1978 között kétszer nyert UEFA-kupát, és kétszer BEK-et. De 1974 nem hozott szerencsét neki. Keegan jóvoltából ugyan vezettek az első meccsen, az Anfield Roadon, ám a lefújás előtti pillanatokban jött Máté János, és kiegyenlített (1-1). A „kengurucsel” néven elhíresült mozdulatot követő találat a Hónap gólja lett Angliában, Oscar-díjat is kapott, ám a lényeg, hogy jóvoltából itthon elegendő volt egy null-nullás döntetlen. Nos, a Fradi hozta a gól nélküli meccset, hatalmas csatában, szinte szó szerint öldöklő küzdelemben.
Következett az FF Malmö. Az idegenbeli váratlan 3-1 után az Üllői úton az 1-1 is jó volt, s máris a finálé volt a tét az ifjú Fradinak. Az itthoni 2-1 nem sok jóval kecsegtetett a Crvena Zvezda ellen, a tamáskodókat támasztotta alá, hogy a belgrádi Makszimir-stadionban a lefújás előtt hét perccel 2-l-re a jugoszláv csapat vezetett, a hosszabbítás pedig nem sok jót ígért. Volna. Jött ugyanis a nyugatnémet Eschweiler bíró, befújt egy büntetőt a Fradinak, Megyesi pedig lecsendesítette a lelátón tomboló százezer nézőt (2-2).
A döntő előtt minden volt a Fradi, csak szerencsés nem. Bálint és Pusztai sérült volt, Pataki dr. lett a középhátvéd, a szélen pedig Szabó Ferenc rohamozott. Ráadásul a Dinamo Kijevnek nem csak a híre volt félelmetes. A 39. percben már 2-0-ra vezetett a csapat, aztán a szünet után Volodimir Oniscsenko két gólját Oleg Blohin megfejelte még egy harmadikkal. 3-0, s ezzel kupamásodik a Fradi.
– Nem volt semmi esélyünk – emlékezik Nyilasi Tibor. – Jobbak voltak, sokkal jobbak. Némi vigasz, hogy utána, nyáron egy sevillai tornán újra találkoztunk, és akkor kettő-nullra nyertünk. Fordítva jobb lett volna…
A kijeviek sem felejtették el a harminc esztendővel ezelőtti kupadöntőt, nemrégiben megkeresték ugyanis a ferencvárosiakat, hogy a jubileum alkalmából mérkőzzenek meg újra Kijevben a régi ellenfelek.
– Későn jött a meghívó – mondja Nyilasi. – Nem volt már idő a szervezésre. Pedig jó lett volna egy kicsit nosztalgiázni Blohinnal és a többiekkel. Istenem, milyen futballisták voltak…

D. Kijev–FTC 3-0 (2-0)

KEK-döntő, 1975. május 14., Basel, St. Jakob-stadion, 10 897 néző, VEzette: Robert Holley Davidson (skót).

Dinamo Kijev: Rudakov – Kony-kov, Resko, Fomenko, Matvijen-ko – Troskin, Burjak, Muntjan, Kolotov – Oniscsenko, Blohin. Edző: Valerij Lobanovszkij

Ferencváros: Géczi – Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi – Juhász, Nyilasi (Onhausz, 60.), Mucha – Szabó F., Máté, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő

Gólok: Oniscsenko (18., 39.), Blohin (67.)

Mi lett velük?

Géczi István: tanít a Testnevelési Egyetemen, közreműködik

az UEFA-edzőképzésben.

Viczkó Tamás: utóbb a palesztin válogatottnál edzősködött.

Bálint László: üzletember.

Mucha József: a teremlabdarúgó-válogatottnál edzősködött.

Megyesi István: az ESMTK csapatánál dolgozott.

Takács László: edző a ferencvárosi utánpótlásnál.

Nyilasi Tibor: az MLSZ utánpótlás-igazgatója.

Pusztai László: 1987-ben autóbalesetben elhunyt.

Szabó Ferenc: Celldömölkön él.

Kelemen Gusztáv: edző, gyerekekkel foglalkozik.

Ebedli Zoltán: edző a Ferencváros juniorcsapatánál.

Onhausz Tibor: a volt társak nem tudnak róla.

Dr. Pataki Miklós: korábban edzősködött, nincs róla friss hír.

Rab Tibor: üzletember.

Branikovits László: nincs kapcsolata a futballal.

Magyar István: az ausztriai Kismartonban él.

Martos Győző: vállalkozó.

Juhász István: hazajött az Egyesült Államokból, itthon él.

Dinamo Kijev: Rudakov – Kony-kov, Resko, Fomenko, Matvijen-ko – Troskin, Burjak, Muntjan, Kolotov – Oniscsenko, Blohin. Edző: Valerij Lobanovszkij

Ferencváros: Géczi – Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi – Juhász, Nyilasi (Onhausz, 60.), Mucha – Szabó F., Máté, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő

Gólok: Oniscsenko (18., 39.), Blohin (67.) Mi lett velük? Géczi István: tanít a Testnevelési Egyetemen, közreműködik

az UEFA-edzőképzésben.

Viczkó Tamás: utóbb a palesztin válogatottnál edzősködött.

Bálint László: üzletember.

Mucha József: a teremlabdarúgó-válogatottnál edzősködött.

Megyesi István: az ESMTK csapatánál dolgozott.

Takács László: edző a ferencvárosi utánpótlásnál.

Nyilasi Tibor: az MLSZ utánpótlás-igazgatója.

Pusztai László: 1987-ben autóbalesetben elhunyt.

Szabó Ferenc: Celldömölkön él.

Kelemen Gusztáv: edző, gyerekekkel foglalkozik.

Ebedli Zoltán: edző a Ferencváros juniorcsapatánál.

Onhausz Tibor: a volt társak nem tudnak róla.

Dr. Pataki Miklós: korábban edzősködött, nincs róla friss hír.

Rab Tibor: üzletember.

Branikovits László: nincs kapcsolata a futballal.

Magyar István: az ausztriai Kismartonban él.

Martos Győző: vállalkozó.

Juhász István: hazajött az Egyesült Államokból, itthon él. A bázeli döntőben az ukrán Oniscsenko cselez a ferencvárosi védők között. Patakin már túljutott, a kapuban a csapatkapitány, Géczi figyel -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!