Közélet

2017.01.20. 11:56

Létrehozzák az Idősek Tanácsát Esztergomban

Ismét nem tárgyalt az esztergomi képviselő-testület a város árvízvédelméről, továbbá levették napirendről a zaj és rezgésvédelemmel kapcsolatos témát is.

N. Zs.

A csütörtöki ülésen többek között a város költségvetéséről, Esztergom településfejlesztési koncepciójáról volt szó.
Az ülés elején Romanek Etelka polgármester bejelentette, hogy új jegyzője van az önkormányzatnak. Január 16-tól dr. Endre Szabolcs látja el a jegyzői feladatokat. Átadták az Esztergom Sportjáért kitüntetést, azaz a Korányi József-díjat is. Ezt Sáfár Ferenc vehette át Erős Gábortól, a Köznevelési, Ifjúsági és Sportbizottság elnökétől, aki méltatta a sportolót és elmondta, hogy Esztergom sportéletében kiemelkedő szerepet töltött és tölt be a mai napig.

Tárgyaltak a város településfejlesztési koncepciójáról is, de végül ennek végleges döntését is elnapolták. Napirenden volt a város költségvetése is, de a pénzügyi bizottság információhiányra hivatkozva módosító indítványban kérte, hogy halasszák el a tárgyalását.

Döntöttek viszont arról, hogy létrehozzák az Idősek Tanácsát, amelynek célja, hogy a városban működő idősekkel foglalkozó szervezetek munkája összehangoltabbá váljon és a helyi döntéseknél a véleményük nagyobb hangsúlyt kap majd.

Címkék#Esztergom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!