Autósport

2024.05.17. 11:49

Brillíroztak a Hernádi lánytestvérek

A tatai testvérek nagyon kiemelkedő vezetés mellett értek el szép eredményeket Pécsen. A Magyar Szlalom Bajnokság második futamát nagy részben meghatározták.

Petrik József

Pécsen tartották a Magyar Szlalom Bajnokság második futamát. Egy hagyományos, nagy múltú hegyi pályán rendezték a versenyt, amelyen igen népes mezőny gyűlt össze, csaknem 120-an neveztek. Az edzések már korán reggel elkezdődtek. Az első autó pontban kilenc órakor rajtolt el. A tatai Hernádi testvérek közül Ildikó rajtolt először a Mitsubishi Lancer Evo VIII-cal. Ildikó elsőre egy lélegzetelállító időt autózott, amivel a második helyezettet 10 másodperccel megelőzte. Ezzel rengeteg autóversenyző, néző elismerését és csodálatát sikerült kivívnia, hiszen a korlátokkal és sziklákkal tarkított hegyi szerpentinen több, mint 100 férfi versenyzőnél teljesített jobban. Hernádi Kitti, aki a legfiatalabb volt a résztvevők között, egy Mitsubishi Colt-tal indult a viadalon, és bójahiba nélkül cikázott fel a sok kanyarral tarkított pályán. 

A második körben szintén mind a két Hernádi lány hibátlanul autózott. Ám Kittit a pálya háromnegyedénél piros zászlóval állították meg, ugyanis az előtte induló versenyző társa korlátnak ütközött és eltorlaszolta a hegyi pályát. A harmadik körben Ildikó „biztonságit”, de jó időt hajtva megnyerte a bajnokság második fordulóját a női kategóriában. Kitti pedig a második és a harmadik felfutásban tovább javított idején, és így felállhatott a női kategória harmadik helyére, a testvére mellé a dobogóra. 

A tatai testvérek nagyon kiemelkedő vezetés mellett értek el szép eredményeket Pécsen. A Magyar Szlalom Bajnokság második futamát nagy részben meghatározták.
A dobogó tetején Hernádi Ildikó, a harmadik fokán pedig Kitti, akik büszkék lehetnek magukra a Magyar Szlalom Bajnokság pécsi futama után
Forrás:  beküldött

Az apuka, a kiváló pilóta, Hernádi László elmondta, hogy nagyon büszke mind a két gyermekére, mert amíg Pécsen nemzetközi hegyi versenyt rendeztek, Európa egyik legkedveltebb pályája volt, és ő maga is nagyon szeretett itt versenyezni. Nagy örömmel töltötte el, hogy két lánya ilyen időket autózott, és a serlegek mellé rengeteg elismerést és gratulációt kaptak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában