Vízilabda

2024.02.11. 06:00

Hiányzott a tűz a TVSE játékából, sima vereség lett a vége

Bravúrra lett volna szüksége a vízműveseknek, de ahhoz sokkal jobban kellett volna játszaniuk.

Petrik József

Ezúttal hiányzott a tűz a TVSE csapatából

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A találkozó esélyese a jóval rutinosabb hazai együttes volt, főleg, hogy a TVSE felkészüli mérkőzés nélkül vágott neki a szezon folytatásának. Ennek ellenére a mérkőzés derekáig viszonylag jól tartotta magát a Tatabánya, de a társaságból – érezhetően – hiányzott az igazi tűz. Ez elsősorban abban mutatkozott be, ahogy egymásnak passzolgatták a labdát a vízművesek, és még a kínálkozó helyzetekben sem tudták határozottan befejezni a támadásaikat. Ennek az lett a következménye, hogy a Pest vármegyei gárda különösebb erőlködés nélkül fokozatosan növelte előnyét, és a végén már nem is „kapkodott”, hanem csak simán felőrölte a vendégek amúgy is lagymatag ellenállását. Vízműves szempontból tavaszindítónak ez a meccs nem volt túl mutatós.

Gebauer Lajos: - Ennél azért jobbra számítottam. Merész volt abban reménykedni, hogy bravúrral akár pontot szerezhetünk, mert a mutatott teljesítményünk alapján erre halvány esélyünk sem volt.

Vízilabda OB I. B, férfi, 15. forduló
Ceglédi VSE – Tatabányai Vízmű SE 13-7 (5-2, 4-4, 2-1, 2-0)
Cegléd, 100 néző, vezette: Varga M., Vályi Fanny.
Tatabánya: Szabó II. – Gombos, Niklász 3, Pethő 1, Várnagy M., Keresztes 2, Vajda 1. Csere: Végh L., Kovács P., Tátrai, Németh A., Dubinák. Edző: Gebauer Lajos.
Kihasznált emberelőny: 10/6, illetve 3/0.
Gól ötméteresből: 0, illetve 2/2.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában