Átadó

2023.11.25. 16:35

Fotókon a gyönyörűen felújított alsógallai tájház: falai a múlt emlékeit őrzik

Átadták az alsógallai tájház gyönyörűen felújított épületét. Tisztaszobában, konyhában, melléképületekben helyezték el a tárgyi emlékeket, a padláson a régi mesterségekhez szükséges eszközök láthatóak.

Kemma.hu

Ünnepélyes körülmények közt vágták át a szalagot 

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Az ünnepi ceremóniát az épület előtt rendezték meg, ahol közreműködtek az alsógallai hagyományőrző csoportok. Horn-Schamberger Anett, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte a szép számmal megjelent ünneplőket, majd Schamberger Ágnessel, az Alsógalla Hagyományaiért Egyesület vezetőjével együtt idézték fel 2019-től napjainkig az építkezés fontosabb állomásait.

Pályázatok, állami, önkormányzati és egyedi támogatás segítette a beruházás megvalósulását, ám a legfontosabb az összefogás volt, amely jellemezte az építkezést. Gyöngyös Ferenc plébános áldotta meg az épületet, majd Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Bencsik János ország­gyűlési képviselő és Szücsné Posztovics Ilona polgármester méltatta az alsógallaiak összefogását.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában