Hősök napja

2023.06.03. 08:05

Hőseikre emlékeztek a császáriak

Császár település lakói hosszú évek óta megemlékeznek hősi halottaikról, akik a hazáért folytatott küzdelemben, de főként azokról a hősökről, akik a világháborúkban veszítették életüket.

Kemma.hu

Sokan vettek részt a megemlékezésen

Forrás: Fazekas Lászlóné

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták hazánkért. Császáron az első és második világháborús emlékműnél tisztelegtek a település hőseinek emléke előtt. Az előbbi műemléket 1938-ban állíttatta a község, míg az utóbbit 1996-ban közadakozásból.

Az első világháborúba 280 ember vonult be, közülük 90-en nem tértek vissza soha, az ő nevük áll az első világháborús fehér márványoszlopon. A második világháborúban elesett császáriak száma 67, a polgári áldozatok száma 14, mártírhalált 4 család halt. Az ő nevüket őrzi a fekete márvány emlékmű.

A megemlékezésen beszédet mondott Beke Gyöngyi, a település polgármestere. A helyi iskola tanulói szavalattal, két egyházi énekkar énekekkel tisztelgett, valamint dr. Író Sándor plébános és Juhász Róbert református lelkipásztor imát és áldást mondtak.

A megható ünnepségén végén koszorúkat helyeztek el az emlékművökön.

Hőseikre emlékeztek a császáriak
A megemlékezésen Beke Gyöngyi polgármester mondott beszédet
Forrás: Fazekas Lászlóné

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában