Véradás

2023.04.26. 15:40

Idén is rengetegen vágtak neki a hagyományos nyergesi teljesítménytúrának

Öt különböző távon összesen 1625 részvevő vágott neki Nyergesen gyalogosan a megadott útvonalon a Négy Égtáj Túra- és Szabadidősport Egyesület hagyományos teljesítménytúrája rajtja és célja helyszínén, az egész esztendőben élményeket kínáló horgásztavak partján.

F.K.

A legjobbak érmet és oklevelet vehettek át

Az egyre népszerűbb találkozóra a helyieken és a környékbelieken kívül, többek közt indulók érkeztek például Tatabányáról, Tatáról, Budapestről és Székesfehérvárról is. Az idén az elmúlt esztendei találkozóhoz képest 434 startolóval több vágott bele a vállalt feladat teljesítésébe.

A legrövidebb, Városi kilátások elnevezésű nyolc kilométeres távnak nekiinduló 270 részvevő láthatta a Búzás-hegy, a Lóhegy és a Sánc-hegy tetejét, illetve a Duna partját. A másik négy táv a 20 kilométer (1142 induló), az idén először meghirdetett 30 kilométer (133), a kínálatba visszatért 40 kilométer (53) és a terep-félmaraton (27) volt. Némi meglepetésre sokan a térképeken jelzett útvonalat fordított irányban tették meg. Minden útközbeni állomáson várta az oda megérkezőket folyadék a saját poharukba, illetve egy kis nassolnivaló. A közigazgatásilag Bajóthoz tartozó kegyhelyen, Péliföldszentkereszten zsíroskenyér volt a kínálat. A szomszédos település borbarátai kóstolóval köszöntötték a 20 kilométeres túrát választókat Mogyorósbányán. A házigazda Négy Égtáj SE csak a terep-félmaratonon hirdetett eredményt. Bejött a papírforma, a nyergesi Molnár Péter volt a leggyorsabb.

A túra idejére a Magyar Vöröskereszt városi szervezete véradást szervezett a focipálya épületébe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában