Döntés még nincs

2022.03.22. 14:01

Önkormányzati ingatlanokban helyeznének el ukránokat Tatabányán

Összesen 13, jelenleg üresen álló önkormányzati bérlakást biztosít Tatabánya a háború elől menekülő családok számára. A bérbeadás részleteiről később döntenek.

Bukovics Krisztián

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Szűr Annamária

A napirend tárgyalása annak ellenére hosszas vitát hozott a március 17-i közgyűlésen, hogy a segítség nyújtását valamennyi képviselő fontosnak tartotta. Ugyanakkor a Szücsné Posztovics Ilona által jegyzett előterjesztéssel kapcsolatban számos kérdés merült fel, nemcsak a közgyűlés során, hanem már azt megelőzően, a szakbizottság ülésén is. 

Frankné Farkas Gabriella (Fidesz–KDNP), a gazdasági és lakásügyi bizottság elnöke elmondta, a bizottság nem tudta tárgyalni az előterjesztést, mivel az előterjesztő részéről senki nem vett részt az ülésen. A képviselő egyben hozzátette: a lakásokra most is sokszor több tucatnyi tatabányai jelentkező van, ezért érdemes megfontolni, mennyi lakást tud egyáltalán az önkormányzat biztosítania erre a célra.

Fekete Miklós (független) arra hívta fel a figyelmet, a felkínált lakások közül csak alig néhány mellett szerepel az, hogy azonnal költözhető, lakható, a többi erősen leromlott állapotú, Hajdú Ferenc (független) pedig szintén annak mérlegelését kérte, hogy az alig egy-két azonnal használható lakás mekkora segítséget jelent a jelenlegi helyzetben. 

Boda Bánk László szerint az eredeti határozati javaslat nem jelent segítséget azoknak a fiatalkorú menekülteknek, anyáknak, akik nem állnak munkaviszonyban, hiszen amennyiben a cégekkel köt szerződést az önkormányzat, azok értelemszerűen a saját munkavállalóikat részesítik majd előnyben. Az előterjesztés ugyanis azon cégeken keresztül biztosítaná a lakásokat a menekülteknek, akik olyan ukrán állampolgárságú munkavállalókat alkalmaznak, akiknek családja most a háború elől menekülve érkezik a városba. Boda Bánk László ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

Tatabányának azoknak kellene első körben segíteni, akik nem tudnak azonnal munkavállalóként megjelenni a piacon, akiknek valóban azonnali segítség szükséges.

Lusztig Péter (DK) alpolgármester jelezte, hogy nem tudja értelmezni az előterjesztésben szereplő kitételt, miszerint a felajánlott lakásokat három hónapra kivonják a bérlakásállományból. Ugyanakkor jelezte, hogy a városban több olyan önkormányzati és állami tulajdonú, üresen álló ingatlan van, amely alkalmasabb lehetne menekültek elhelyezésére, azonban ezeket át kellene alakítani, ami jelentős anyagi terhet jelent.

Nem gondolom, hogy a mi bérlakás­állományunk jelentené a megoldást, hiszen számtalan más megoldás létezik.

– mondta Lusztig Péter, aki arról is tájékoztatta a közgyűlést, hogy számos tatabányai cég jóvoltából a város folyamatosan juttat el adományokat – elsősorban tartós élelmiszereket – Ukrajnába

Schmidt Csaba (Fidesz–KDNP) köszönetet mondott az önkormányzatnak és a tatabányai embereknek a háború elől menekülőknek nyújtott segítségért. A napirenddel kapcsolatban elmondta: a kialakult vita egy bizalmi válság lenyomata. Ha kivonjuk ezeket a lakásokat, bérlakásokat az állományból, akkor nem a lakás, hanem a vagyonrendelet hatása alá kerülnek, aminek értelmében pedig a polgármester lesz jogosult dönteni. Hozzátette: természetesen sem a bizottságok, sem a közgyűlés nem hivatott arra, hogy olyan operatív kérdésekben döntsön, ki kapja meg lakásokat, a közgyűlés csak a kereteket tudja ehhez megteremteni. 

A következő ülésen is napirenden lesz - A kialakult vita miatt negyedórás tárgyalási szünetet rendelt el Szücsné Posztovics Ilona, majd ezt követően azt hangsúlyozta, hogy Tatabányának mérlegelnie kell azokat a lehetőségeket, amelyekkel segítséget tud nyújtani. Mint mondta: a bérlakásokat mindenképpen ki kell vonni a lakás­állományból az előterjesztésben szereplő három hónap időtartamra, akár a cégek, akár a kormányzat számára ajánlja fel a város, ugyanakkor a konkrét hasznosításról a következő közgyűlés dönt majd. A képviselők végül ezzel a kitétellel elfogadták a javaslatot, a menekültek számára biztosított bérlakások várhatóan a következő ülésen is napirendre kerülnek. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában