Tárgyalás

2024.05.14. 18:01

Kis híján rendőrt elütve próbált menekülni a sofőr az M1-esen

A férfi nem akarta, hogy ellenőrzés alá vonják őt a rendőrök a sztrádán. A sofőr úgy próbált menekülni az M1-esen, hogy kis híján rendőrt is elütött.

Kemma.hu

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatás szerint május 15-én tárgyalást tartanak annak a sofőrnek az ügyében, akit a rendőrök az M1-es autópályán akartak ellenőrzés alá vonni. A férfi nem akart eleget tenni az ellenőrzésnek, ezért többször is megpróbált elhajtani. A tárgyaláson ítélet várható. 

A férfi azért, hogy a rendőri intézkedés alól kivonja magát, a „Grébics” pihenőhelyre kihajtott. Őt követte egy rendőrségi járőrkocsi, valamint egy civil szolgálati gépkocsi is. Mivel a keskeny úton egy tehergépkocsi alacsony sebességgel közlekedett, a vádlott tovább haladni nem tudott, a rendőrségi járművek megelőzték és elé álltak. A járőrkocsiból kiszállt az egyik rendőr, mire a vádlott kissé hátratolatott, majd nagy lendülettel előre indult.

A rendőrnek oldal irányba el kellett lépnie azért, hogy a gépkocsi ne sodorja el. E manőver során a vádlott által vezetett gépkocsi nekiütközött a járőrkocsi félig nyitott ajtajának, majd továbbhajtott. A vádlott észlelte, hogy a tehergépkocsit nem tudja kikerülni, ezért nagy lendülettel hátramenetbe kezdett, melynek során a rendőrnek ismételten ki kellett térnie azért, hogy a jármű ne üsse el. A tolatási manőver során a vádlott nekiütközött a rendőrségi szolgálati gépkocsi bal első részének, majd onnan nekicsapódott az út bal oldalán szabályosan parkoló nyergesvontatónak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában