Nemzetközi befektetői fórum

2024.05.03. 14:25

Varga Mihály: Magyarország ma a világ egyik legnyitottabb gazdasága

„Magyarország másfél évtizeddel ezelőtt szakított az egyoldalú, elzárkózó gazdaságpolitikával, és a magyar érdekeket előtérbe helyezve, Kelet felé is nyitottunk” – jelentette ki Varga Mihály a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórum panelbeszélgetésén, amelyen az Egyesület Arab Emírségek, illetve Omán gazdasági miniszterei, valamint az OPEC és Üzbegisztán befektetési alapjainak vezetői vettek részt, írja az MTI.

MW

Varga Mihály a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórum panelbeszélgetésén

Forrás: Facebook/Varga Mihály oldala

A Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint a tárcavezető kiemelte: Magyarország ma a világ egyik legnyitottabb gazdasága, méretéhez képest kiemelkedő exportteljesítménnyel, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel.

A panelbeszélgetésen a Varga Mihály hangsúlyozta: az elmúlt négy év válságai rávilágítottak arra, hogy amikor a válság globális, nincs külső segítség, amire támaszkodhatnánk. Ezért a legfontosabb stratégiai cél egy ellenálló gazdaság felépítése – fejtette ki.

Mint fogalmazott: a blokkosodás mindig konfliktusokhoz vezet, amelyek gyakran háborúval végződnek, a kapcsolatépítés, az együttműködés viszont mindig valós eredményeket hoz, ezért a magyar kormány is ezt a politikát folytatja.

Meggyőződésünk, hogy elzárkózás helyett a gazdasági együttműködés erősítésére van szükség Európa és Ázsia között. A kormány ennek megfelelően indította el a keleti nyitás politikáját, amelynek köszönhetően stratégiai partnerekre találtunk a közép-ázsiai térségben is

– tette hozzá a tárcavezető.

Varga Mihály leszögezte: az eredmények ma már világosak, Magyarország híd szerepet tölt be Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében, a legtöbb beruházás Ázsiából érkezik Magyarországra, miközben hazánk is képes növelni kivitelét és beruházásait a térségben.

A miniszter a gazdasági kilátásokról szólva elmondta: az orosz–ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdasági teljesítményt, ennek ellenére a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára. Az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig – az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is – az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában