Bulvár-celeb

2023.08.01. 04:05

Így nézett ki Csonka András 30 évvel ezelőtt

Egy ugyanolyan képet készített el újra, mint amit három évtizeddel ezelőtt fotóztak.

Forrás: Life Tv

A színész 28 éves volt, amikor a Família Kft. című kultuszsorozat forgatása közben lekapták, ahogy éppen bohóckodott az első magyar szituációs komédia két másik főszereplőjével, a Szép ikreket alakító Spáh Dáviddal és Károllyal. A sorozatnak ugyan 1999-ben vége lett és a fotó elkészülte óta eltelt pontosan 30 év, de a szereplők barátsága megmaradt, hiszen mindannyijuk számára meghatározó volt az együtt töltött majd tíz év.  

Csonka András hazánk egyik legnépszerűbb színészévé vált, aki influenszerként is szépen muzsikál a különböző közösségi platformokon, de az ikrek is szép karriert futottak be. Károly és Dávid több mint tíz éve vezetik közös filmes cégüket és jól kiegészítik egymást, hiszen Károly operatőrként, míg Dávid rendezőként szerzett diplomát.

Csonka András a Spáh ikrek térdén egyensúlyozva mosolyog a kamerába, míg a két kamasz mosolya, nos nem annyira őszinte, még úgy sem, hogy a színész akkoriban sem volt „jó súlyban”. Dávid és Károly azóta alaposan megnőttek, Csonka András pedig egy grammot sem hízott. Így a megismételt jelenet már cseppet sem esett nehezére a 42 éves ikerpárnak – írja a Ripost.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!